Ha szóvá teszem az ellenzék érdes hangvételét, megkapom a magamét. Többnyire DK-stól, aki az orrom alá dörgöli: akkor bezzeg lapítottam, amikor Deutsch Tamás a Twitteren firtatta, hogy „Ki a f@sz az a Thomas Melia?” Azt is szóvá tettem persze, erre azonban a kommentelők nem emlékeznek. Most a Csak egy néző álnevű hozzászóló jegyezte meg, hogy bezzeg - és leírta azt, amit másodjára még a kukacos enyhítéssel sem idéznék, bár az amerikai államtitkár-helyettes, akit ekézett a Fidesz-politikus, eredetileg sem vette jó néven a mosdatlan szájú megfogalmazást.

Oké, beszéljünk a másik oldal hangvételéről is! Orbán Viktor 2014-ben megfelezte a politikai elitet, és a 199 főnyi országgyűlésből nemcsak ellenzéki politikusok maradtak ki, hanem kormánypártiak is. Például a polgármesterek és ama Fidesz-veteránok, akik alkalmatlanok bármiféle szervezet vezetésére, vagy nem értenek egyet a miniszterelnök körül éledező kultusszal. Deutsch Tamás fényes brüsszeli elszigeteltségben leledzik, de hogy ne maradjon ki teljesen a hazai közéletből, az említett közösségi oldalon csúnya szavakkal hívja fel magára a figyelmet. Noha tisztes polgári családban nőtt fel, kocsmai indulatszavakkal próbál némi érdeklődésre szert tenni.

A kétségbeesést veszem észre az ellenzéki politikusokon is. Falra hányják a borsót, és tehetetlenségükben durvaságokra fanyalodnak. A minap egy LMP-s politikus idéztem, aki szakmai elemzés helyett a francba küldte el a kormányt, most meg az zavar, hogy egy szocialista politikus használja a kocsmai hatáselemeket. Ma reggel, az ATV adásában Harangozó Tamás „a pofátlanság tetejének” nevezte a kormányzati eljárást, hogy miután Orbánék elutasították az MSZP parlamenti javaslatát a menekülthullám enyhítésére, néhány hét múlva bevezették anélkül, hogy hivatkoztak volna a kezdeményezőre. Nem szép, hogy így történt, de az ellenzék már csak így szokott járni a magyar parlamentáris rendszerben - ettől azért nem kéne kiborulni. Arra pedig végképp nincs szükség, hogy egy politikus imigyen foglalja össze a benyomásait: „Ezek az emberek, akik kormánynak hívják magukat.”

Aki olvassa a Médianaplót, visszaigazolhatja, hogy gyakran bírálom az Orbán Viktor körül gyülekezőket. Azt azonban akkor se állítanám, hogy nem kormányként viselkednek, ha a nekik törvényesen megengedett havi kétmillió forint helyett „csak” a feléből vagy a harmadából tengetném az ellenzékbe szorult politikusok kilátástalan életét.