PuPu blogjában olvastam egy mondatot: „Az újságírói függetlenségnek ma az egyetlen útja, hogy nem vagy újságíró.” Oké, bár zavaró, hogy nem tudom, ki mondja. Csak annyi tudható róla, amennyit elárul magáról: tisztességes polgári foglalkozásból él, és megengedheti magának, hogy digitális naplót írjon. Bizonyára oka van arra, hogy álnevet használjon, én azonban olyanokra összpontosítanék, akik névvel vállalják a véleményüket, noha nem is újságírók.

A legjobb publicisták közé sorolom Lendvai L. Ferenc filozófust, aki a Galamus.hu-n jelent meg, mint Erdődy Gábor mérnök-közgazdász is. Cikkeik olvasása közben sosem ötlött fel, hogy valamelyik párt vagy érdekcsoport pénzelné őket. Felkészültségükből és íráskészségükből továbbgondolásra ingerlő okfejtésekre tellett. A szerkesztőség anyagi támogatás híján fejezte be csaknem fél évtizedes működését. Ha egyik politikai vagy gazdasági érdekcsoport sem látott benne fantáziát, talán feltételezhető róla, hogy nem volt miért korlátozni a szerzők szellemi függetlenségét.

De ha újra elővesszük PuPu figyelemre méltó mondatát, oda juthatunk, hogy az újságírás érdekes fejlődés eredménye. A Gutenberg előtti korszakban a hatalmon lévők bíztak meg néhány íródeákot azzal, hogy véssék kőbe a hatalom információit. Gutenberg után sokáig szintén csak információk jelentek meg a hírlapokban, majd amikor a kommentár műfaja is megszületett, az értelmezéseket kisebb betűkkel szedték azok a fránya nyomdászok. A reklám csak a XIX. század végén kecsegtetett annyi nyereséggel, hogy a laptulajdonos lemondhatott a politikusok és a pártok anyagi támogatásáról. Ekkortól beszélhetünk a sajtó nehezen kivívott függetlenségéről.      

Ami pedig az újságírók függetlenségét illeti, Balogh Ödön veszprémi hírlapíró a rendszerváltás hajnalán így fogalmazott: „A független sajtót úgy képzelem el, hogy a lap független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal.” (Napló, 1990. április 28.) Néhány évvel később Bárdos András műsorvezető bejelentette: „Én nem pártatlan, hanem független vagyok.” (Magyar Hírlap, 2002. július 19.) Azért különböztetném meg a szavazófülkében kitöltött cédulát a szellemi függetlenségtől, mert egy újságíró épp attól válik publicistává, hogy a cikkeiből kirajzolódik az értékrendszere. De ha csakugyan kirajzolódik, akkor gyakran indokolatlanul hozzák össze ama párttal, amely hasonló értékrendszert vall. Ezt a kockázatot azonban érdemes vállalni, akár újságíró a publicista, akár valami más.