Médianapló

Médianapló - Torgyán meg az ukrán usztasák

2015. augusztus 07. 10:37 - Zöldi László

Hol vannak a régi szép idők? Amidőn kinyitottuk az újságot, bekapcsoltuk a rádiót-televízió, és számíthattunk arra, hogy Torgyán József megint mond valami cifrát. A dörzsölt ellenzéki politikus, majd a zöld nyakkendőt és fehér öltönyt viselő miniszter mulatságos megnyilatkozásai élmény számba mentek, gyakran ihlették meg az értelmezőket. Most, túl a nyolcvanon, csak hébe-hóba bukkan föl, festett haja és körülményes stílusa változatlan, látszik azonban rajta, hogy kijött a gyakorlatból.

A minap például interjút készített vele a Stop.hu. Az újságíró kedvesen ösztökélte, hogy „Beszéljünk a mezőgazdaságról! Arra komplex rálátása van.” A válasz még a régi Torgyánra emlékeztetett: „Nekem mindenre komplex rálátásom van.” Amit viszont ezt követően mondott a nyugalmazott politikus, már azt sejteti, hogy megkopott a memóriája. Kifejtette ugyanis: „1996-ban megkoszorúztam a Vereckei Emlékművet, amit az usztasák félig leromboltak.” Hogy jönnek ide az usztasák? A horvát Ante Pavelic vadkatolikus hívei a múlt század harmincas-negyvenes éveiből, akik gyűlölték, és amikor hatalomra jutottak, irtották is az ortodox vallású szerbeket, vajon mi a csudát kerestek a Kárpátok északkeleti bérceinél az évszázad végén? Hogy védjék a többnyire ortodox vallású szlávok lakta Ukrajna érdekeit a leginkább katolikus magyarokkal szemben?

A nyilvánvaló tévedés csak azért nem lepett meg, mert megszoktam, hogy a magyar politikai elit történelmi felkészültsége alacsony színvonalú. Torgyán József azonban családi szálakkal kötődik Kárpátaljához, és nem feltételezem róla, hogy sosem hallott a horvát „nyilasok” ukrán megfelelőiről, a szics-gárdistákról. Akiknek mai követői, a szvobodisták többször is rongálták a honfoglaló magyar törzsek 895-ös bejövetelére emlékeztető szobor-alakzatot a Vereckei-szorosban. Hármójukat 2011-ben fogták perbe a hatóságok, és szigorúságukra jellemző, hogy az egyiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a másik kettő pedig amnesztiában részesült, mert kiskorú gyerekeket kellett eltartaniuk.

Most már csak az a kérdés, hogy az interjút készítő újságíró, Jabronka Richárd (vagy valaki a Stop.hu szerkesztőségéből) miért nem figyelmeztette az agg politikust az elszólására. Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy ők sem tudták, mi a különbség a horvát és az ukrán ultranacionalisták között. A másik meg az, hogy tudták, de be akarták bizonyítani, hogy Torgyán József komplex rálátása nem vonatkozik a szűkebb pátriájára.           

1 komment
süti beállítások módosítása