Sokan vélik ismerni L. Simon Lászlót. A nagydarab kormánypárti politikust, aki hol államtitkár, hol nem az, de mindig arcát adja a nyilvánosságnak. Néha az a benyomásom, hogy kihívásnak tartja, ha a kérdések elől kitérő Fidesz-politikusok helyett is „beleáll” a kínos helyzetekbe. Többnyire kivágja magát belőlük, bár elég nagy hibaszázalékkal dolgozik. A minap kirobbant barackmagos ügye például hosszú időre teszi majd emlékezetessé. Meg is ihlette az újságírókat, a Fejér Megyei Hírlap nyomán azonban másként látom a gazdálkodói énjét.

Szűkebb pátriája, a Velencei-tó sokat köszönhet neki. Hogy mást ne mondjak, a tó körüli kerékpárutat, talán ezzel magyarázható, hogy feltűnt egy országos körverseny sajtótájékoztatóján is. Az egyik 800 milliós felújítás révén pedig bekapcsolta családi panzióját a turista vérkeringésbe, amit persze a helybéliek úgy fognak föl, hogy nemcsak magának, hanem nekik is csináltatta azt az útszakaszt. E gazdaszemlélet hatja át minden lokálpatrióta cselekedetét, érthető, ha nem hagyja veszendőbe menni a barackmagokat. Elvégre húszhektárnyi területet ültetett be barackfával, és nemcsak a gyümölcs húsát hasznosítaná. Arról meg igazán nem tehet, hogy csődöt mondott a törőgép, és a kesernyés ízű mag nem fejtheti ki feltételezett, ráadásul óvatlanul beharangozott gyógyhatását.

A kuruzslással vádolt politikus-gazdálkodó fő állásban a kulturális élet egyik alakítója, bizonyára ezért emlékeztet egy régi kultúrpolitikusra. Szintén Lászlónak hívták, és az egyik debreceni gyárból, munkáskáderként került a városi pártbizottságra. Koczka László 1956 után jelentős szerepet játszott a helyi nyilvánosság megrendszabályozásában, de valamit eltolhatott, mert a hatvanas évek második felében az egyetemen bukkant fel, az újonnan megszervezett közművelődési tanszéken. Nála idősebb tanársegéddel még nem találkoztam. Kulimunkával vezekelt valamiért, és inkább szánakoztunk, mint nevettünk rajta. A diploma megszerzése után meg is feledkeztünk róla, az évfolyam-találkozókon sosem került szóba.

Mígnem a kilencvenes években vásárt telepítettek a budai Várba. Felvonult az egész magyar népművészet, és két sátor közt, talpalatnyi helyen megláttam Koczka tanár urat. Előtte tálca, rajta apró, fényesre csiszolt portrék. Kézbe vettem az egyiket, és felismertem Lenin barackmagból kifaragott fejét. Vásároltam két leninkét, az egyiket szívesen fölajánlom L. Simon Lászlónak, hátha lát benne fantáziát.