E címtől összerezzen az iskolázott ember. Úgy tanulta, hogy az ’-e’ kérdőszót az állítmány után kell írni. Példa: Nem mondhatom-e másként? Hát bizony nem. Aki ad magára, az sem írásban, sem élőszóban nem biggyesztheti az ’e’ hangzót a tagadást kifejező szóhoz. Mindez onnan jut eszembe, hogy az Origo.hu interjút készített Tarlós Istvánnal, és az újságíró ezt kérdezte a budapesti főpolgármestertől: „Nem-e alábecsültek a kiadások.” Mire az interjúalany kioktatta: „Nem alábecsültek-e. Így mondja a magyar. Bár ezt bizonyára nem fogja leírni.”

Tarlós úr számomra ismeretlen okból utálja az újságírókat. Tudomásul veszi, hogy választott tisztviselőként szóba kell állnia a nyilvánosság képviselőivel, de ha beszámol nekik a döntésekről, mindig szerét ejti, hogy megleckéztesse őket. Mint például most is, igazán kár, hogy ezúttal igaza van. Az Origo munkatársa csakugyan hibázott, és az se menti, hogy a rögtönzés hevében botlott meg a nyelve. Mégse azért nevezem meg Lengyel Tibor kollégát, mert olyasmire vetemedett, amire a szakmánkban talán mégsem illik. A legszívesebben fair play-díjra terjeszteném föl. Elvégre lett volna lehetősége, hogy a kínos mozzanatot eltitkolja az olvasók elől.

Nem élő adásban készítette az interjút, hanem találkozott a főpolgármesterrel, fölvette a beszélgetést, otthon vagy a szerkesztőségben megfogalmazta a szöveget - és benne hagyta a nyelvi eltévelygéséről árulkodó mozzanatot. Elképzelhető, hogy azért szánta el magát a szellemi harakirire, mert le akarta leplezni a felfortyanásra és kioktatásra hajlamos Tarlós Istvánt. Az már nehezebben képzelhető el, hogy tudatosan nem-e-zett, mert a nyulat így akarta kiugrasztani a bokorból. Csínján bánnék az elmarasztalással. Lengyel kolléga a digitális sajtóban dolgozik, amelynek nyelvezete közelebb van a közbeszédhez, mint a papír alapú sajtóé. Valószínű, hogy megfeledkezett magáról, de legalább nem játszotta meg magát. Nem nyilvánul meg másként a digitális felületen, mint a kocsmában.

Az ellenkező módszer híve vagyok, de én se játszom meg magam. Megtanultam iskolázottan, ha úgy tetszik: nyomdakészen fogalmazni, és ha beülök sörözni a barátaimmal, akkor se fárasztom magam azzal, hogy másként beszéljek, mint ahogy írok. Felnőtt életemet a papír alapú sajtóban töltöttem, amelynek nyelvezete közeledett ugyan a közbeszédhez, de a határvonal még nem mosódott el. Őrködik rajta az olvasószerkesztő. Bár a tulajdonosok már kacérkodnak a gondolattal, hogy megszabadulnak tőle.