Médianapló

Médianapló - Mitől száll az ige?

2015. június 27. 10:01 - Zöldi László

Állítólag Esterházy Péter a közélet egyik legbefolyásosabb személyisége. Kétségeim voltak a mintavétel megalapozottságáról, a neves író könyvei ugyanis aligha jutnak túl az alsó középosztály ingerküszöbén. Lehetséges persze, hogy a felmérők nem szorítkoztak a szépirodalmi életmű hatására. Az interjúkkal is számoltak, ezt sejteti, hogy a Szabad Föld online változatában jelent meg egy vele készített beszélgetés. Márpedig a hetilap törzsközönségét inkább törekvő vidéki gazdaemberek adják, akiknek tavasztól télig nincs idejük arra, hogy regényeket vegyenek a kezükbe.

A kéthasábos interjúban maradéktalanul érvényesül az író laza, könnyed, ironikus hangvétele. Ebben szerepe van az újságírónak, meg is jegyeztem Markos Mária nevét. Úgy tiszteli a beszélgetőpartnerét, hogy ha alkalom adódik rá, vissza is csúfondároskodik, amit Esterházy kihívásként fog fel, és a beszélgetésből élvezetes eszmecsere kerekedik. Találtam is benne négy szállóige-gyanús mondatot, ami a szerény terjedelmet figyelembe véve országos csúcs. (Egy politikusnál, aki az írónál jelentősebb mértékben befolyásolja a közéletet, legföljebb egyet találhatnék.) Akadt azonban egy ötödik mondat, amely engem is megihletett.

Megfigyeltem, hogy az írók se mindig veszik észre, milyen jókat mondhattak volna. Esterházy Péter imigyen beszélt: „Ha pedig tehetségtelen vagy, az sem biztosíték a jó műre.” Tömény, üdítő irónia, mégis az a benyomásom, hogy nem sikerült kibontani a benne rejlő fonákságot. Kellő tisztelettel így fogalmaznám át: A tehetségtelenség sem biztosíték a remekműre. De vajon kitegyem-e az idézőjelet? Még Esterházytól származik? Hivatásos szerkesztőként, aláhúzásra kihegyezett ceruzával a kezemben sokszor kerülök hasonló helyzetbe. A félig kész mondatokat némi átfogalmazással akár be is sorolhatnám a szállóige-gyűjteménybe. Ha ismerem a szerzőt, engedélyt kérek, hogy módosított formában jelenjen meg a neve alatt. (Még senki sem hárította el a változtatást.) Ha nem ismerem, na, itt kezdődik a tűnődés, vajon érdemes-é elveszíteni a jó mondatot.

Ilyenkor bizony lerövidítem a szállóigévé válás folyamatát. Ha ismert ember mond valami érdekeset, akkor ez óhatatlanul szóba kerül kávéházi asztaltársaságokban, a kocsmapultnál vagy a kommentelők digitális fórumán. A csevegők elvesznek belőle, de hozzá is tesznek, és lassacskán kikristályosodik ama mondat, amit aztán a becsületes utókor annak ad vissza, aki például egy interjú hevében rögtönözte.          

komment
süti beállítások módosítása