A menyem föltett egy családi megfigyelést a közösségi oldalra. Két és fél esztendős kisfia, Samu meglátott a konyhában egy zöldséget, s mert a szavakkal való ismerkedés korszakában leledzik, megkérdezte, hogy „Ez mi ez?” A mamája azt válaszolta neki, hogy paprika. Az unokám némi tűnődés után arra a következtetésre jutott, hogy ezek szerint van mamrika is.

Nemcsak nagypapa vagyok persze, hanem tanár is a felsőoktatásban. Nincs pontos adat arról, hogy hány száz diplomamunkánál bábáskodtam, azt azonban tudom, hogy kettő a kisgyerekek kommunikációjáról készült. Amikor a szombathelyi főiskolán tanítottam, szembesültem egy fiatal, negyvenes nagymamával, aki a születésétől kezdve kísérte figyelemmel az unokája gőgicsélését és testbeszédét. Érdekes és alapos szakdolgozatát jelesre értékeltük. A nyíregyházi főiskolán pedig egy kismamával találkoztam, akinek a szombathelyi diplomamunka nyomán ajánlottam a kézenfekvő témát. Az ő szakdolgozata „csak” jó lett, de mindkettőből ugyanaz a folyamat rajzolódott ki.

A csecsemő kommunikációjában és metakommunikációjában is van rendszer, majd következik a Mi ez?-korszak. A két év körüli kisgyerekek egyre több fogalommal ismerkednek meg, néha meglepetés is ér bennünket. Samu például, ha trolit lát, a közlekedési eszköz fölé mutat, és azt mondja, hogy áramszedő. Néhány napja pedig mögöttem ült a kocsiban, hosszan kilátott előre, és észrevette, hogy több száz méternyi távolságban is ugyanazt a színt mutatja az összes lámpa, mire megjegyezte, hogy zöldhullám. A fogalmi szakaszt követi a Miért?-korszak. Miért van ez, miért van az – nem győzünk válaszolni. Ezzel a miért-kultúrával rengeteg óvodásból lehetne felnőtt korában újságíró, aki a nyilvánosság képviselőjeként firtathatná, vajon választott képviselőink, a politikusok helyettünk miért döntöttek úgy, ahogy. Igazán kár, hogy az általános iskola résen áll, és a kisdiákokból kiöli a kérdezés képességét.

Egyébként Samu mamrikáját lájkolta a nagynénje is 4015 kilométernyi távolságból. Zsuzsi lányom talán nem emlékszik arra, hogy két és három éves kora között ő szintén logikus következtetésre jutott. Az egyik reggel odalépett hozzám, rámutatott a lábbelimre, és megkérdezte, hogy mi ez. Azt feleltem, hogy papucs. Némi gondolkodás után odament a mamájához, rámutatott a házicipőjére, és azt mondta, hogy mamucs.