Németh Szilárd rezsibiztost faggatták az egyik stúdióban. A díjbirkózó külsejű politikus nemmel válaszolt arra, vajon a kormány emeli-e a gázszolgáltatások árát. Majd olyasmit ejtett ki a száján, ami tűnődésre késztet: „Nem az újságírók mondták, akik mindenfélét megírnak, hanem a döntéshozók.” Gondolatmenetéből az „akik mindenfélét megírnak” fordulat foglalkoztat.

Azért nem utasítom vissza a vádat, mert található benne némi igazság. A vélemények korának vélek néhány esztendőt a magyar újságírás történetéből, a nyolcvanas évek közepétől, a sajtótörvény elfogadásától a kilencvenesek közepéig, a médiatörvény megszavazásáig. Az újságírók úgy élték meg ezt az évtizedet, hogy a megerősödött nyilvánosság képviseletében mennybe vihettek vagy pokolba taszíthattak döntéshozókat. Tetszett nekik a politikacsinálás, amely abban is megnyilvánult, hogy a tényeket olykor helyettesítették a véleménnyel. Ezt az állapotot szabályozta valamelyest a médiatörvény, és ami legalább ennyire fontos: a hirdetési piac. Az újságírók megfontolt vagy tényeket helyettesítő véleménye kellemetlenül érintette az ügyeskedő cégeket is, amelyek hirdettek persze a cikkíró médiumában. A kiadóhivatal pedig megálljt parancsolt az üzletet rontó újságíróknak. Ezzel akarva-akaratlanul közös nevezőre került az épp hatalmat gyakorló politikai döntéshozókkal. Manapság vannak olyan újságok, különösen a vidéki Magyarországon, amelyekben egyetlen jegyzet jelenik meg, és a többi vélemény-műfajból legföljebb egy-két glossza.

A Fidesz már első kormányzása idején is berzenkedett a vélemény-műfajok ellen. Jogászai fontosabbnak tartották a személyiség jogát, kellő parlamenti többség híján azonban nem foglalhatták törvénybe az elképzeléseiket, mert egy alkotmánybírósági határozat kimondta, hogy a közszereplők többet kötelesek elviselni. A Fidesz politikusai 2010 óta egyre kevésbé rejtik véka alá, hogy az újságíróktól nem várnak többet, mint hogy pontosan rögzítsék a döntéshozók álláspontját. Ez a szemlélet mutatkozik meg a rezsibiztos óvatlanul elejtett megjegyzésében is. Túlzás, ha az újságírók a tények figyelembe vétele nélkül alkotnak véleményt. Az viszont a munkájuk megcsúfolása, ha a politikai döntéshozók olyan helyzetet teremtenek, amelyben a megalapozott véleményüket sem fejthetik ki.