Két Friderikuszt ismerek. A sómen sosem érdekelt, a politikai újságírót azonban gyakran megnézem, mert előre engedi a témát, néha még az interjúalanyt is. A tv2-ben már háromszor vagy négyszer sugározták a beköltözős műsorát, de csak tegnap este vitt rá a lélek, hogy bekapcsoljam érte a tévét. Gyurcsány Ferencet látta vendégül, akinek a kommunikációjáról írtam e rovatba vagy száz bejegyzést. Hátha mutat vagy mond valamit, amit eddig nem vettem észre.

Két ötvenes, szemlátomást súlyfölösleggel küszködő férfi beszélgetett mesterkélt körülmények között. Márpedig ilyenkor nem könnyű őszintének lenni. Ennek ellenére Fridi nem játszott érdeklődő riportert, Gyurcsány sem alakított kitárulkozó politikust. Próbáltak őszinték lenni, és ezt az összbenyomást az sem rontotta, ha olykor színpadnak tekintették a díszlet-szobát. Miközben hallgattam őket, beugrott egy mondat. Néhány héttel ezelőtt egy kommentelő vádolt azzal, hogy Gyurcsány-fóbiám van. Hm. Vajon van-e?

Azt tudom, hogy nincsenek érzelmeim a volt miniszterelnök iránt. A magyar politikai elit egyik meghatározó és megosztó személyiségének vélem. A másik Orbán Viktor, nem véletlen, hogy az ő kommunikációjáról is írtam vagy száz bejegyzést. (A blogok száma közeledik az ötezerhez, ehhez képest nem is olyan sok az a kétszáz.) Az első naptól, 2002. január elsejétől azt képzelem, hogy ha látok, hallok, olvasok valakit, aki érdekes, akkor megfogalmazhatom a pillanatnyi benyomásomat róla, a kommunikációjáról és a metakommunikációjáról. Ha sokszor tűnődöm rajta, csak kikerekedik a hiteles kép.

Gyurcsányt nem szeretem, de nem is utálom. Hányatott középiskolai éveiben, a főiskolán és az egyetem levelező tagozatán félműveltségre tett szert. De ha sikerült is volna kiművelni önmagát, bizonyára gyötrődő, hezitáló, latolgató, meditáló, rágódó, tanakodó, tépelődő, tipródó, töprengő, tusakodó, vívódó értelmiségi lett volna belőle. Vagyis arra alkalmatlan, hogy a nyilvánosság előtt határozott, döntésképes politikusnak mutatkozzék. Így viszont miniszterelnök lett, fél évtizedig az ország első embere, a nyilvánosság első számú kedvezményezettje.

Üzenem tehát a dühös kommentelőnek, hogy Gyurcsány Ferencet a politikai elit legtehetségesebb tagjának tartom, ha ezzel a félműveltséggel is olyan sokra vitte, hogy Friderikusz egész napot töltött vele egy szobának berendezett stúdióban.