Médianapló

Médianapló - Gömöri Katinka nem válaszol

2015. május 27. 10:43 - Zöldi László

Az újságíró mások helyett is kíváncsi. A miérteket firtatja, érdeklődésének eszköze a kérdés. Igazán kár, hogy a politikusoknak nem nagyon akaródzik megvilágítani a döntésük hátterét. A művészek és élsportolók pedig a legszívesebben önmagukkal készítenének interjút, hogy föltehessék a legártatlanabb kérdéseket. E rovatban elég sokat írtam a politikusokról, most inkább a többi közszereplő válaszkultúrájáról tűnődnék. Abból az alkalomból, hogy tegnap két olyan történés is megesett, amely azt sejteti, hogy furcsán értelmezik a nyilvánosságot.

Gömöri Zsolt hajdani vívó évek óta a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Az utóbbi hetekben számos kínos ügyére vetült fény. A fogyatékkal élő sportolók számára kétségkívül sok pénzt szerzett állami forrásból és szponzoroktól, amelynek jelentős részét azonban a vádak szerint saját céljaira használta föl. Előbb-utóbb bizonyára kiderül az igazság, ám az elnök nem lesz hitelesebb és rokonszenvesebb a tegnapi sajtótájékoztató nyomán. Népes újságíró-sereglet előtt cáfolta az ellene felhozott vádakat, majd fogta magát, és faképnél hagyta a nyilvánosság képviselőit. Akik jobb híján a kerekesszékben ülő paralimpikonoktól tudakolták, vajon mit kérdeztek volna, ha Gömöri úr ott marad.

Ugyancsak tegnapra szervezett sajtótájékoztatót az úszószövetség. Nemzeti büszkeségünk és olimpiai aranyérem-várományosunk, Hosszú Katinka előre megfogalmazott szövegben cáfolta ama doppingvádat, amely egy angol nyelvű digitális szaklapban látott napvilágot. A világbajnok úszónő eleve rokonszenvesebb, mert bajai, és diákként sok hetet töltöttem a Sugovica partján, mégis lelombozott, hogy nem lehetett érdeklődni, puhatolózni, tapogatózni, tájékozódni nála. Több igazságot remélek tőle, mint a parások lemondásra felszólított vezetőjétől, a kérdésektől való elzárkózása azonban neki sem növelte a hitelességét.

Akár még tévedhetek is a helyzet megítélésében, talán nem kéne például egy kalap alá venni a két sportember körül kialakult botrányt. Abban mégis hasonlítanak egymáshoz, hogy rosszul tették, ha olyan válságkommunikátorok tanácsát fogadták meg, akik azt javasolták, hogy ne válaszoljanak az újságírók kérdéseire. A sajtótájékoztató intézményét ugyanis arra találták ki, hogy az olvasók, hallgatók, nézők a nyilvánosság képviselői révén elégíthessék ki a kíváncsiságukat.    

1 komment
süti beállítások módosítása