Három órával ezelőtt péntek reggel volt. Ha nem aludt el Orbán Viktor - gondoltam -, akkor bizonyára megszólal fél nyolc után néhány perccel a 180 perc című közéleti magazinban. Épp akkor kapcsoltam be a rádiót, amikor Kocsis Éva műsorvezető beszélt. Nocsak. Elhappolta a miniszterelnököt a szokásos pénteki kérdezőtől, Kiss Gábor Istvántól? Immár másodszor is ő készít interjút a kormányfővel? Aztán bejelentette Fodor Gábort, a Magyar Liberális Párt elnökét.

Dörzsöltem a kezem. Nyilvánosan évek óta nem ültek le vitatkozni, de a Fidesz két hajdani alapítója most végre összecsap. De ha el is kerülik egymást a Magyar Rádió stúdiójában, olyan lesz furcsa kapcsolatuk, mint egy rockkoncerten a fellépő bandáké. Az előzenekar játszik fél órát, megalapozza a hangulatot, és akkor a sztárbanda is rázendít, más stílusban persze, hogy a közönség számára nagyobb legyen a hangvételbeli kontraszt. Nem egészen így történt. A nyurga politikus kifejtette a magyar liberálisok szokványos álláspontját a halálbüntetésről, a műsorvezető pedig kicsit hegyesen, de nem sértő módon szólogatott közbe. Azt firtatta, vajon miként alakult ki ez az elnéző álláspont.

Fülhallomást a kormányzati kommunikáció érveit ropogtatta, ezt azonban elkönyvelhettem úgy is, hogy a moderátorság íratlan szabályai szerint a jelen nem lévő vitapartner szempontjait kell szembeállítania az interjúalanyéival. Szakmai szempontból buta helyzet, bár a műsorvezető mentségére írható, hogy a mai Magyarországon egy kormánypárti meg egy ellenzéki politikus ritkán vitatkozik a nyilvánosság előtt. Akad ugyan rá példa, de a vitahelyzet idegen Orbán Viktortól, meg is lepett, hogy mégis leül a hajdani baráttal és harcostárssal. Idáig jutottam a képzelődésben, amidőn Kocsis Éva bejelentette, hogy most pedig Kovács Zoltán kormány-szóvivő következik.

Nem jött be tehát, amit feltételeztem, de legalább a műsorvezető összefoglalja majd a stúdióból eltávozott liberális politikus álláspontját. Ehhez képest a kormány-szóvivő úgy zúzta izzé-porrá Fodor Gábor „összekevert” fogalmait, „pontatlan” számait, hogy hivatásos beszélgetőpartnere hallgatott, mint hal a szatyorban. Sőt, néha az volt a benyomásom, mintha ugyanabból a forgatókönyvből dolgozott volna, mint a kormányzati kommunikáció egyik irányítója. Nyilván a közszolgálatiság magasztos szellemében.