Médianapló

Médianapló - Tóbiás számot ad élő adásban

2015. április 13. 10:24 - Zöldi László

Egyelőre nem foglalkoznék a tapolcai választókerületben történtek kommunikációs tanulságaival. A verseny még nem dőlt el, mert 99 százalékos összeszámlálásnál 302 szavazattal vezet a Jobbik, és hátra van még ama körzet, ahová begyűjtik a külföldre szakadtak voksait is. Még nem mondható ki, hogy győzött a Jobbik képviselőjelöltje, és második lett a Fideszé. Az viszont már kimondható, hogy a baloldali pártok jelöltje a harmadik helynél nem kerülhet előbbre. A kudarcért Gőgös Zoltán személyében az értékelők meg is találták a bűnbakot.

Az MSZP bumfordi elnökhelyettese Veszprém megyei politikus, ő irányította a stábot. Ha tehát az elemzők elhibázottnak vélik a kampányt, akkor logikus, hogy ő viszi el a balhét. Ezzel azonban két okból is vitatkoznék. Az egyik az, hogy a hajdani agrármérnök hatalmas munkabírású. Az övénél több energiát talán már nem is érdemes egy kampányba ölni, bár okosabban azért be lehetett volna cserkészni a választókat. A másik ok pedig az, hogy a Napló című veszprémi napilapot olvasva kísértem figyelemmel az időközi választás előzményeit, és a jelek szerint az MSZP meg a DK jelöltje annyi szavazatot kapott, amennyire a tapolcai kerületben taksálják a baloldalt. Csakhogy mennyi az annyi?

Tegnap este Tóbiás József, az MSZP elnöke „közel egyharmados eredményt” könyvelt el az országos nyilvánosság előtt. Gyorsan kellett reagálnia a fejleményekre, és valószínűleg elszámolta magát. Ha ugyanis Pad Ferenc képviselőjelölt 26,27 százalékot szedett össze, akkor ez a mennyiség sokkal közelebb áll az egynegyedhez, vagyis a 25 százalékhoz, mint az egyharmadhoz. 33 százaléknál valamivel többet a másik két jelölt kapott, közöttük pillanatnyilag egyszázaléknyi hibahatáron belül van a különbség,

A szocialista pártelnök bejelentése némi jóindulattal könyvelési baklövésnek is tekinthető. De az vajon minek vélhető, amit ugyancsak tegnap este fogalmazott meg? Ízlelgessük a mondatot: „A nem végleges választási eredmény még várat magára.” Tóbiás talán azt akarta mondani, hogy még nem végleges a választási eredmény? Ez igaz ugyan, bár aligha befolyásolja a baloldal vereségét, amit illett volna megmagyarázni. Vagy azt, hogy a végleges választási eredmény még várat magára? Ebben is igaza lenne, ha ezt mondta volna, bár a pártját aligha vigasztalja. Az MSZP elnökében se keresném a bűnbakot, mindazonáltal az a benyomásom, hogy az élő adásban való rögtönzés nem tartozik az erősségei közé.         

13 komment
süti beállítások módosítása