Médianapló

Médianapló - Orbán rendre utasít

2015. április 10. 10:43 - Zöldi László

Mindig találok szakmai érdekességet a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában. Ezúttal például azt, hogy a szokásos mikrofonállványa megelevenedett. Olyasmit kérdezett, ami az interjúalanyt indoklásra kényszerítette - volna.

Azt firtatta a rádiós újságíró, hogy mi lesz a tapolcai körzetben, ha a vasárnap esedékes időközi választáson a Jobbik nyer. (Amire a közvélemény-kutatások szerint van esélye, sőt az egyik baloldali politikus szerint neki van erre a legtöbb esélye.) Orbán Viktor kihagyott egy ütemet, és némi gondolkodás után azt válaszolta, hogy inkább arról beszélne, mi lesz, ha a Fidesz nyer. A riporter kivárta, hogy a kormányfő kifejtse az álláspontját, majd nem tért vissza a kétségkívül kellemetlen kérdésre. A kudarcon okulva azt firtatta, vajon releváns kérdés-e, hogy az utóbbi fél évben csökkent a Fidesz bázisa.

Megnyilvánulásával két gond is van. Az egyik az, hogy a legtöbb hallgató nem tudja, legföljebb sejti, hogy mi az a releváns - fontos, lényeges meghatározó -, vagyis három magyar jelző közül is választhatott volna. A másik gond pedig az, hogy az ország első emberének felajánlotta a kérdés minősítését. Ez azért furcsa, mert ha az újságíró a nyilvánosság képviselője, akkor nem az a dolga, hogy jelezze a visszavonulás lehetőségét, hanem hogy a közéleti személyiséget színvallásra (elmélkedésre, értelmezésre, érvelésre, magyarázatra, megvilágításra, okfejtésre) késztesse.

Orbán Viktor az egyik legrutinosabb politikus, ráadásul van érzéke a kommunikációhoz. Nincs szüksége arra, hogy gyakorlatlanabb párttársaihoz hasonlóan sportot űzzön az újságírók megalázásából. Nem mondta ki tehát, hogy rossz a kérdés, azt sem, hogy nem ez a kérdés, hanem az, amit szívesen tenne föl magának, ha az újságíró is ő volna. Úgy tette helyre a közszolgálati rádió hirtelen megelevenedett munkatársát, hogy nem relevánsnak, hanem népszerűnek véli a kérdést, a kormány azonban megy a maga útján. Érdekes egyébként, hogy a miniszterelnök is az idegen szót használta, holott eddig méltányoltam nála, hogy szinte minden alkalommal a mások által említett idegen szó egyik magyar megfelelőjét mondja, leginkább a helyzetnek megfelelőt.

Olyan régen dolgozik már együtt a rádiós újságíróval, hogy megelégedett a finom, alig érezhető rendre utasítással. A nyilvánosság képviselője pedig értett a szóból, és másodjára sem kérdezett vissza. A továbbiakban már csak mikrofonállványként vett részt a műsorban.

17 komment
süti beállítások módosítása