Nagy Bandó András sokoldalú szerző. Humoreszkekkel vált országszerte ismertté, azóta gyerekversek, novellák és regények szegélyezik az útját. Újabban publicisztikákat is közöl. Jó mondatai vannak, az egyik például ez volt a Hírhatár.com 2015. január 5-i számában: „Egy a zászló, egy a zseb.” Orbán Viktor és Simicska Lajos politikailag, gazdaságilag termékeny együttműködésére utalt, bár nem biztos, hogy mindenkinek beugrik az összefüggés. Ez egyébként gyöngíti a szállóige értékét.

Az idézett mondatot azért nem vélem még szállóigének, mert a kávéházi asztaltársaság tagjai vagy a kocsmapulthoz támaszkodó fröccsözők-sörözők olyan gondolatot szoktak emlegetni, melynek jelentése nyilvánvaló. Elég régen gyűjtöm az ütős mondatokat ahhoz, hogy kiderüljön: a szóban forgó gondolatot Orbán Viktor fejtette ki először: „Egy a tábor, egy a zászló.” Legalábbis így emlékszünk rá. Csakhogy amit beszélgetés közben a magunk gyakorlatias módján lerövidítünk, annak érdemes utána nézni, hátha úgy emeltük ki a szövegkörnyezetből (az úgynevezett kontextusból), hogy jelentése az ellenkezőjére fordult. Meg is találtam a Magyar Demokrata 2007. január 4-i számában: „A posztkommunisták egyben tartják magukat. Nem mondják, de ott is működik az egy a tábor, egy a zászló.”

Az akkor éppen ellenzéki politikus tehát nemcsak a Fidesz táborát jellemezte, hanem a politikai ellenfél kormányzáshoz vezető teljesítményét is. Bandó viszont már a Fidesz eredményét ismerte el, némi iróniával persze. Publicisztikai fellépése, 2015. január 5-e óta azonban történt egy s más, például február elején összeveszett Orbán és Simicska. Szétválásukról ez jutott az eszembe, Orbán Viktortól és Nagy Bandó Andrástól nem teljesen függetlenül: „Egy a zászló, kettő a zseb.” Vajon tekinthető-e a magaménak? Fűződhet-e a nevemhez?

Azért vagyok óvatos, ha a szállóige szerzőséget kell megítélni, mert e műfajnak épp az a jellegzetessége, hogy az eredeti gondolat akár kétezer éve is elhangozhatott. Majd agórán, fórumon, szalonban, kávéházban, presszóban, kocsmában alakították, csiszolták, farigcsálták, formálták, változtatták. Mígnem egy híres ember a nevére vette, azóta neki tulajdonítják. Hármunk (egy politikus, egy humorista és egy újságíró) „közös” munkájából akkor lesz szállóige, ha egy híres ember felismeri a benne rejlő lehetőséget, és kibontja a mindenki számára nyilvánvaló jelentést.