Nem azért, de tiszteletbeli tagja vagyok egy titkos társaságnak. Annyira titkos, hogy még nevet sem adtunk neki. A közösségi oldal elszigetelt sarkában üzemeltetjük, és most nyilvánosságra hozok néhány részletet a tegnap este történtekről.

Magyar idő szerint 19.02-kor Zsuzsi fényképet küldött a dubaji homokviharról, Valószínűleg hazafelé utazott munkahelyéről, a nemzetközi repülőtérről, és a kétszázzal száguldó kéregvonat ablakából mobillal vette föl a sivatag támadását. Peti a németországi Regensburgból 19.07-kor válaszolt neki. Utcán fényképezte le a feleségét, amint a két gyereküket óvja az áprilisi hóvihartól. 19.12-kor kapcsolódott hozzájuk Zsófi Budapestről, hogy náluk, Angyalföldön szélvihar dúl (ő nem illusztrálta fényképpel a röpke tudósítást). Ötezer kilométernyi átmérőjű körben levelezgetnek egymással a gyerekeim. Mindez talán nem is tartozna a nyilvánosságra, csakhogy az apjuk tanítja a kommunikációs technológiák történetét.  

A francia trónörökös 1518. február 28-án jött a világra Amnoise-ban. A korabeli politikát felzaklató hír március 5-én jutott el Párizsba, március 11-én pedig Rómába, a pápa udvarába. Goethe német költő 1786-ban ugyancsak Rómába igyekezett. Karlsbad gyógyüdülőhelyről indult kocsival, meg-megállt, szemlélődött, naplót írt. Az útjába kerülő városokban bement a múzeumba, majd kikocsikázott a környékbeli hegyhez vagy szakadékhoz, ahol szép köveket keresett, gyűjtötte ugyanis az ásványokat. A hintóból figyelte a felhőket, amelyekről feltűnően sokat tűnődött (a formájukról, a színükről, az irányukról). Ha pedig szántóvetőkkel találkozott, kiszállt a kocsiból, és beszélgetésbe elegyedett velük. A kilenc hónapig tartó útról háromszáz oldalas könyvet írt kalamárisba mártott lúdtollal, az Italienische Reise élvezhető olvasmány. A ma már Karlovy Vary-nak nevezett Karlsbad és a Róma közti távolságot egy óra alatt teszi meg a repülőgép. Az utas kér egy kávét, elolvas egy újságot, és már meg is érkezik. Felhőket ő is lát persze, az emberek azonban gombostűnek látszanak fentről.

Nocsak, féltékeny vagyok a gyerekeimre. Kimaradtam a digitális beszélgetésükből, elvannak nélkülem is. Aztán belegondolok az egészbe, és felötlik, vajon nem ezt akartam-e. Ha életük nagyobbik részében nem lehetek majd összekötő közöttük, akkor nélkülem is tartsák a kapcsolatot. Ha már ennyire távol sodorta őket egymástól a sors vihara.