Tegnap láttam egy 1982-ben forgatott filmet. Báró Orczy Emma világhírű regényét, a Vörös Pimpernelt gondolták tovább az angolok. A magát ütődött piperkőcnek álcázó brit arisztokrata átveri az újdonsült francia köztársaság titkosrendőrségét, és a trónörököst kilopja az országból. Mielőtt azonban hajóra szállnának, egy szigeten bújnak meg, ahol fából ácsolt, hatalmas karok tűnnek föl a háttérben. Azért ismertem fel őket, mert tanítom a kommunikációs technológiák történetét. Igen, a télégraphie aérienne, az optikai távíró, görögül szemafornak (jelhordozónak) nevezik.

A furcsa építmény 1789 után tíz-húsz kilométerenként tornyosult hétméternyi magasságban, sík terepen is kilátszott a fák közül. A rendszert úgy találták ki, hogy minden torony távcsővel látható az előtte és az utána lévőből. Létkérdéssé vált ugyanis, hogy a párizsi központ milyen gyorsan szerez tudomást a brit flotta közeledéséről. A Csatorna Dover és Calais közt a legkeskenyebb, ezért a francia vezérkar északkeleti irányból várta a támadást. Lemértem cérnával a térképen, Párizsig a távolság körülbelül annyi, mint Nyíregyházától Budapestig - ezt az utat háromszáznegyvenhétszer tettem meg vonaton a XXI. században, alkalmanként három óra alatt. A XVIII. század végén is eddig tartott, hogy a brit támadás híre eljusson a francia fővárosba.

A tornyok mérnöki tervrajzok alapján, előre gyártott elemekből készültek. Egymással érintkező fogaskerekek forgatták a hatalmas fakarokat, éppen csak elfért tőlük az őr. A karok bizonyos alakzatban különböző számokat továbbítottak, amelyek betűket jelentettek. Az őrök semmit sem tudhattak a számok-betűk jelentéséről, a folyamat végén azonban a dekódoló nyolcezer szavas szótárból állíthatta össze az üzenetet. Azt már csak mellékesen említem, hogy a légi távírót továbbfejlesztette egy Garrett Morgan nevű mérnök. A háromszínű (piros, sárga, zöld) közlekedési lámpa bevezetéséig az ő jelzőrendszerét alkalmazták az Egyesült Államokban.

Az 1936-tól használatos jelzőtábla három karból állt. Első állásban a járműnek szabad a közlekedés, a másodikban meg kellett állnia, a harmadikban pedig a gyalogosoké az úttest. A rendszer ugyanazt a funkciót töltötte be, mint manapság a jelzőlámpák, csak nehézkesebben. Egyébként a mérnök sokoldalúságára jellemző, hogy ő találta föl a hajkiegyenesítőt is. Afroamerikaiként röstellte, hogy göndörödik a haja.