A Népszabadság mai száma három és fél sorban adta hírül, hogy az idén Cserháti András kapta a fiatal sportújságírók számára alapított Németh Gyula-díjat. Tegnap délután már gratuláltam neki a MÚOSZ ünnepségén, örültem a hajdani tanítvány kiugró sikerének.

A nyíregyházi főiskola kísérleti évfolyamán tanult András és barátja, Sándor. Magunk közt csak ikreknek neveztük őket, mert a békési és a szabolcsi fiú egyaránt sportújságírónak készült. Többször is észrevettem, hogy médiatörténeti előadásom közben a pad alatt testvériesen megosztoznak az aznapi Nemzeti Sport lapjain. Abban különböztek egymástól, hogy András a fociról írt, benne kedvenc csapatáról, a Honvédról, Sándor pedig ki-kiruccant a kosárlabdába is. Tehetséges tollforgatónak ígérkeztek, ezért javasoltam, hogy a kommunikációs diploma megszerzése után jelentkezzenek a Komlósi Stúdióba. András meggyőzte a szüleit, hogy adjanak el egy földdarabot, ebből a 600 ezerből végezte tanulmányait a pesti iskolában. Sándornak nem telt magániskolára, de ő is a fővárosba költözött. Keresi a helyét, épp tegnap beszélgettünk telefonon, talán akad neki is állás az egyik megyei újság sportrovatában.

András bedolgozta magát a Nemzeti Sport szerkesztőségébe, és lassanként nélkülözhetetlen lett. Megszerezte például az élvonalbeli focisták titkos telefonszámát, és a mérkőzések tudósításába tördelt keretes interjúkat leginkább ő készíti. S hogy az aprómunka nem veszi el kedvét a szakmától, sőt kisajtolta belőle a kreativitást, arra mi sem jellemzőbb, mint az, hogy nemrégiben kitalálta: sorozatot szentel az NB I-es csapatok címereinek. A kis művelődéstörténeti esszék remekbe szabottak. Tevékenységére felfigyelt a néhai neves sportújságíróról elnevezett alapítvány kuratóriuma, díja hírértékű még egy országos napilap számára is.

A sajtónapi ünnepségben az volt a legszebb, hogy tanítvány és médiatanár együtt vett át kitüntetést. Miközben az Aranytoll kicsinyített mását egy hölgy kitűzte a zakóm hajtókájára, azon tűnődtem, vajon mivel érdemeltem ki. Talán azzal, hogy találtam néhány száz kollégát az északkelet-magyarországi, hátrányos helyzetű családból származó, elsőgenerációs értelmiségiek között. Ifjú újságírókat, akik néhány évtizednyi munka után megkaphatják az Aranytollat. Kicsinyített mását onnan fentről szívesen tűzném ki a hajtókájukra.