Tegnap összefutottam egy ismerőssel, aki megrótt a tegnapelőtti bejegyzésért. Érti, hogy a Médianaplót kommunikáció szakos diákoknak szánom, és G. Fodor Gábor csütörtöki interjújából azt tettem szóvá, hogy minősítette az újságíró kérdéseit. Nem vettem észre azonban a lényeget: a Századvég nevű kormány közeli intézet igazgatója nemcsak a nyilvánosság képviselőit feddte meg, hanem a jobboldali értelmiségieket is.

Észrevettem. Ha konzervatív értelmiségi volnék, találva is éreztem volna magam. Csakhogy más az értékrendszerem, és ki kellett várnom, vajon a Magyar Narancsbeli interjú talán legfontosabb megállapításából vita bontakozik-e ki a jobboldali sajtóban. A Heti Válasz digitális kiadása glosszát közölt, a Magyar Nemzet pedig terjedelmes vezércikket. (Mindkét szerkesztőség Simicska-érdekeltség.) G. Fodor Gábor mondandója azért váltott ki meghökkenést, sőt felháborodást, mert kifejtette: „A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a ’polgári Magyarország’ hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt.” A politika tehát nem tartós értékeken alapul, hanem pillanatnyi érdekeken, és ez a felfogás feszélyezi ama értelmiségieket, akik hisznek az értékrendszerben.

Megértem a berzenkedésüket, de figyelmükbe ajánlom Orbán Viktor szokatlanul őszinte mondatát: „Én falusi ember vagyok, s mint ilyen, abban a munkában bízom, amit magam végzek el.” (Délmagyarország, 1999.08.26.) Miniszterelnökünk olyan emberek között nőtt fel, akik kétlaki életet éltek; kitanultak egy rosszul fizető mesterséget, és mellette művelték a földet. S mert ritkán láttak pénzt, igyekeztek mindent maguk csinálni. Például disznót neveltek, le is szúrták, és töltötték a kolbászt, ha pedig elromlott valami a ház körül, nem hívtak szakembert, hanem megjavították. Ez a több évszázados mentalitás ütközik a polgári életformával. A polgár olyan foglalkozást választ, amellyel sok pénzt kereshet. Ebből tartja el a böllért, az asztalost, az ácsot, a borbélyt, a pedikűröst, a látszerészt, a fogorvost, az ügyvédet. Mindazokat, akik bizonyos szakmunkákat nála jobban végeznek el.

Ezzel a mentalitással aligha lehet jóban a miniszterelnök, aki a szolgáltatásokat az úgynevezett termelőmunka mögé sorolja, és a polgárokból élő százezreket megsarcolja. Ehhez képest csakugyan mellékes, hogy első kormányzása idején a „polgári Magyarország” elnevezésű politikai terméket tűzte a zászlajára. Hol van az már.