Van egy témám, amelyhez 1989 óta gyűjtöm az anyagot. Lehet, hogy sosem írom meg az elemzést, mégis körülbelül százötven idézet gyűlt össze arról, vajon miként minősítik az interjúalanyok az újságírók kérdéseit. Ebből derül ki, hogy vannak olyan beszélgetőpartnerek, akik nehezen viselik el, hogy illik válaszolni a nyilvánosság képviselőinek. A két tegnapi példa alkalmat teremt arra, hogy szemügyre vegyük a jelenséget.

Mindketten docensek, és a legnagyobb magyar egyetemen tanítanak. A politológus G. Fodor Gábort gyakrabban láthatni vitaműsorokban, ő a másik oldal. Az ellenzéki stúdiókban a kormány lépéseit védi, a kormánypártiakban pedig vitatkozik az ellenzéki politológussal. Sugárzik belőle a görcsösség és a harcra készség. A Magyar Narancs tegnapi számában megjelent interjú tanúsága szerint katonának tekinti magát. A másik docens környezetpszichológus, és egy félórás interjúját hallottam a Magyar Rádióban. Sugárzott belőle a fesztelenség, gyöngyözött a kacagása - jó kedvem lett tőle. Akkor váltam ismeretlenül is Dúll Andrea hívévé, amidőn ezzel kezdte az egyik válaszát: „Hálás vagyok, hogy megkérdezte.”

A mondat ösztönösen csúszott ki a száján, nem azt hallottam ki belőle, hogy meg akarja nyerni magának az újságírót. (Erre is van példa, különösen a művészek vélik fontosnak, hogy beszéljenek róluk, kell az új műsor, szerep beharangozásához.) Sok interjút készítettem tudósokkal, és azt tapasztaltam, hogy a kelleténél többet mozognak hasonszőrűek társaságában, akikkel félszavakból is megértik egymást. Hálásak, ha olyan laikussal találkoznak, aki a kérdésével kimozdítja őket a százszor végigjárt sínről, és tovább gondolhatják a szóba hozott jelenséget.

A környezetpszichológussal ellentétben a politikai elemző mintha lábujjhegyre állt volna, hogy minél magasabbról taglózhassa le azt a fránya kérdezőt. Ilyeneket mondott: „A kérdést nem értem.” Majd ezt: „Amit ön kérdez, azt én álproblémának tartom.” Végül pedig ezt: „Az ön kérdései abból indulnak ki, hogy a politika az intézmények, a szabályozott mechanizmusok, a személytelen gépezetek világa.” Mondhatta volna szebben is, kis lovag. Például úgy, hogy „Én ezt másként látom.”, vagy hogy „Nekem erről más a véleményem.” Igaz, akkor nem dorgálhatta, iskoláztathatta, korholhatta, leckéztethette, leprázhatta, pirongathatta volna a nyilvánosság okvetetlenkedő képviselőjét.