Médianapló

Médianapló - Sok írás, kevés igazság?

2015. február 18. 10:48 - Zöldi László

Nem vagyok bennszülött, csupán bevándorló. A fiam legalább tíz évvel idősebb nálam, és majdnem mindent tőle tanultam a számítógépes kultúráról. Ezért figyelem érdeklődéssel azokat a fiatalembereket, akik kitűnően beszélik a számítástechnika nyelvét. Most olvastam például egy figyelemre méltó esszét az Irodalmi Jelen című folyóirat februári számában. Választ ad arra a kérdésre, mely engem is régóta foglalkoztat.

Boldog Zoltán arról töpreng, vajon miért köpdösik a kommentelők. „Nincs igazad, mondják. Ez a véleményem, de nem biztos, hogy igazam van, válaszolom, ha türelmes vagyok.” Szerinte a valóságfeltáró riporterek kivételével „a magára valamit is adó újságíró nem az igazságot próbálja megfogalmazni, hanem a véleményét”. Majd arra a következtetésre jut, hogy akik blogot írnak vagy olvasnak, jobban járnának, ha nem meggyőzni akarnák egymást, hanem megérteni a másik véleményét. Az a benyomásom, hogy egy bennszülött írástudó tudatában épp az kristályosodott ki, amit eddig körülményesebben sikerült megírnom.

Amikor 2002 első napján elkezdtem ezt a digitális naplót, még arról ábrándoztam, hogy milyen jó lenne, ha mindig nekem volna igazam. Aztán rá kellett jönni, hogy ez egy harminc sorban megfogalmazott rovatnál lehetetlen. Nem lehet egy évben háromszázhatvanötször igazam, több mint tizenhárom év múltán pedig végképp nem, amidőn közeledem az ötezredik bejegyzéshez. Lehetséges viszont a véleményemet közre adni, felkínálván másoknak a lehetőséget az állásfoglalásra. S mert lassanként átalakult a Médianaplóról vallott elképzelésem, bármily furcsán hangzik is, megtisztelőnek érzem a kiegészítéseket és a pontosításokat. Legföljebb az esik rosszul, ha véleményüket gorombaságba csomagolják a kommentelők.

Azért nem értem a köpködéssel felérő indulatot, mert senkit sem akarok meggyőzni az igazamról. Inkább csak azt szeretném, ha eltűnődnének a média különböző összefüggéseiről megfogalmazott véleményemen. Például gyakran térek vissza egy-egy témára, ha valaki a hozzászólásával bogarat ültet a fülembe. Utánanézek az elképzelésének, elméletének, feltevésének, javaslatának, nézetének, ötletének, amelynek értelmezéséből kikerekedik a második, olykor a harmadik harminc soros széljegyzet is. Az okfejtés kifejlett formájában, a jobb indulatú olvasok segítségével akár még az igazság érzetét is keltheti.  

1 komment
süti beállítások módosítása