A médiának juttatandó állami támogatásról vita kezd kibontakozni. Orbán Viktor minapi találkozását a jobboldali médiumok vezetőivel úgy lehetne összefoglalni, hogy aki nem az ő nótáját fújja, az lemondhat a pénzről. Az ellenzéki sajtó kimaradt a belső harcból, a benne megjelent értelmezéseknek azonban van egy közös mozzanatuk: a cikkírók mellékesen kifejtik, hogy bezzeg az ő szerkesztőségük nem kapott a kormányzati reklámból.

Holott le-lehullott némi morzsa, bár adódtak belőle gondok. Az olvasók észrevették, hogy miközben a lapszám megsemmisítő kritikát tartalmaz az Orbán-kormány intézkedéseiről, az újságoldalnyi terjedelmű hirdetés arról áradozik, hogy milyen jól megy az országnak, még példát is mutatunk az Európai Uniónak. Az ellentmondás nyilvánvaló, de ha a derűlátó hirdetés után járó néhány millió forint megmenti a szerkesztőséget, akkor talán még vállalható is a közlés. Ám az alapkérdést nem értem. Miért kéne a kormányzatnak eltartania az ellenzéki médiumokat? A rendszerváltás óta még nem találkoztam olyan kormánnyal, amely a szerkesztőségek anyagi támogatásáért ne nyújtotta volna be a számlát.

Nem állítom, hogy a politikai jellegű médiumok képesek megélni a piacról. Érdemes volna pótolni a veszteségeiket, erre azonban nem az éppen országló kormány vagy a parlamenti többséget élvező párt a legalkalmasabb. E rovatban legalább kéttucatszor írtam már a Sajtóalapról, amelynek működése tanulmányozható német, angolszász nyelvterületen és a skandináv országokban is. Nem föltétlenül azonos a gyakorlatuk, abban mégis hasonlítanak egymásra, hogy a parlament által megszavazott költségkeretből működnek, és a bíráló bizottságban tekintélyes, szellemileg független személyiségek gondoskodnak arról, hogy az értéket teremtő, de pillanatnyilag ellenzékbe szorult szerkesztőségek életben maradjanak.

Nem én vagyok az egyedüli, aki ezt szóba hozza szakmai összejöveteleken, amelyeken részt vesznek médiapolitikusok is. Ilyenkor figyelem az arcukat. Úgy pereg le róluk a kormánytól és pártoktól független Sajtóalap eszméje, mintha sosem hallottak volna róla. Ez vonatkozik a jelenleg ellenzékben lévő politikusokra is. A közelmúltban aligha akadályozhatták volna meg a reklámadó elfogadását az országgyűlésben, de arra talán telt volna az erejükből, hogy a felgyülemlett sarc egy részéből létrejöhessen a Sajtóalap. Üsse kő, ha ezen múlik, akár Nemzeti Sajtóalapnak is elnevezhették volna.