Kétheti hallgatás után a miniszterelnök újra a nyilvánosság elé állt. Pontosabban szólva ült, beült ugyanis a Magyar Rádió stúdiójába, a szokásos pénteki interjúra. A 180 perces munkatárs egyik kérdésére pedig azt válaszolta, ő nem azért jött, hogy az ellenzékről beszéljen, de ha már szóba került, egy mondatot mégis kipréselt róla magából: „Évek óta vajúdik a baloldal.” Hiányolta a modernséget belőle.

Egyetértek vele, bár talán a modernet másként értelmezzük. Orbán Viktor nem túlságosan bőbeszédű, ha a politikai ellenfeleket kell jellemeznie, de annyi azért kirajzolódik a szavaiból, hogy baloldali ellenzékét a parlamentben képzeli el, valószínűleg biodíszletként. Elégedetlenségét így fogalmazta meg: „Három év alatt a kormány ellenzékéből az ország ellenzékévé váltak.” (Echo TV, 2013. szeptember 28.) Ne zavarjon meg senkit, hogy a rendszer helyett az országról beszélt, önmagát és rendszerét gyakran azonosítja Magyarországgal. Gondolkodásban mégis előrébb tart, mint a baloldali pártok, amelyek javában vitatkoznak arról, vajon csak a kormányt vagy a rendszert ellenezzék-e. Éppen ez köztük az egyik törésvonal.

Azok táborát gyarapítom, akik szerint ahhoz, hogy modern legyen a magyar baloldal, ki kéne dolgoznia a maga Bad Godesberg-i programját. Az ötvenes évek végén Willy Brandtéknak legföljebb halovány esélyük volt a hatalom átvételére, mégis azzal alapozták meg a majdani kormányképességüket, hogy elszánták magukat a kapitalizmus humanizálására. Ezzel szalonképessé tették magukat egy számukra nem föltétlenül rokonszenves gazdasági-politikai rendszerben, és az NSZK-beli közvélemény is elfogadta őket lehetséges kormányzati alternatívának. Ha majd a magyar baloldal kiizzadja magából, hogy voltaképpen mit is akar a kapitalizmussal, akkor lesz időszerű a másik kérdés: vajon az a rendszer, amelyet Orbánék építettek ki a legutóbbi fél évtizedben, mennyire hasonlít a kapitalizmushoz. Az erre adandó válaszhoz képest kell majd a magyar baloldalnak meghatároznia önmagát.

Egyelőre széttöredezett állapotban leledzik, és mindegyik pártja igyekszik rendezni a sorait. Szavukat alig hallani, még a hozzájuk közel álló médiumok munkatársai is az új ellenzék (a tüntetők) hamvas képviselőit faggatják. A baloldali pártok önmagukkal vannak elfoglalva, ami természetes is három választási vereség után. A baj csak az, hogy tavaly leginkább azért szenvedtek vereségeket, mert a választások előtt is befelé fordultak.