A fél ország találgatta, vajon mi a csudát akar bejelenteni Áder János hétfőn (tegnap) délelőtt tizenegykor. Olvastam arról, hogy talán Orbán Viktor lemondását jelenti be az ország népének. Hallottam olyasmit is, hogy esetleg ő maga mond le, máskülönben nem adhatná át hivatalát a fölfelé buktatandó miniszterelnöknek. Láttam mémet arról is, hogy hadat üzen az Egyesült Államoknak, és kilép a NATO-ból.

A magyar sajtó munkatársai megrohanták a budai Sándor-palotát, és a tévék is megszakították a műsorukat, hogy sugározhassák a rendkívüli sajtótájékoztatót. A felfokozott várakozáshoz képest a köztársasági elnök azt jelentette be, hogy hivatalát újabb igazgatósággal bővítette, mert szívén viseli a környezetvédelem ügyét. Az újságírók arcán megdöbbenés, a digitális sajtóban dél körül kezdtek megjelenni a csúfondáros jegyzetek - a szerzők átverésről értekeztek. Pedig észre kellett volna venni Áder gesztusában a rejtett kormánykritikát. Ha már a harmadik Orbán-kormányban nincs környezetvédelmi minisztérium, sőt még államtitkár sem áll a megtizedelt szakapparátus élén, akkor legalább a természet iránt elkötelezett államfő hozzon létre valamiféle szellemi műhelyt.

Amikor meghallottam a köztársasági elnök meghökkentő bejelentését, deja vu-érzés fogott el. Volt már részem ilyesmiben, némi gondolkodás után rá is jöttem, hogy miben. 2006 nyarán, július 21. és 29. között Csillebércen táboroztunk a nyíregyházi, a szombathelyi és a székesfehérvári főiskolásokkal. A médiatábor vidám hangulatát robbantotta szét a hír: esti csúcsidőben megszólal Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízióban. Azt találgattuk, vajon mi a csudát akar bejelenteni. Még nem tudhattuk, hogy néhány héttel korábban, az őszödi kormányüdülőben elmondta élete leghíresebb beszédét. Azt sem persze, hogy néhány hét múlva a kormányellenes tüntetők felégetik a Magyar Televízió épületét. Nem valószínű, hogy a kellemes nyári este elhangzott szózat miatt, máig sem tudni ugyanis, hogy mit akart mondani az akkori miniszterelnök. A képernyőn úgy magasodott a budai panoráma fölé, hogy sokat beszélt, és keveset mondott.

Ilyenkor az az érzésem, hogy a magyar közjogi méltóságok beülhetnének az iskolapadba, és meghallgathatnának néhány kommunikációs szakembert, mikor és miért érdemes kizökkenteni a rádiókat-tévéket a kerékvágásból. Ha már felcsigázzák az állampolgárok figyelmét, igazán mondhatnának is valamit.