A tegnapi bejegyzést hét és fél ezren olvasták el. A kommentek száma pedig nyolcvanhatra rúg, de ahogy elnézem, lesz száz is. Általában a témával foglalkoztak a hozzászólók, bár akadt egy rosszhiszemű is. Szóba hoztam, hogy negyven esztendeje a Magyar Ifjúság munkatársa voltam, amire az álnév mögé bújt kommentelő azt találta írni, hogy az említett újság „szennylap” volt, és „valószínűleg párthűnek meg a BM emberének” kellett lenni az alkalmazáshoz.

Hajjaj! Ha tudná a mélyen tisztelt hozzászóló, hogy még szigorúbb időben, 1970-ben lettem az ifjúsági hetilap munkatársa, vajon miket feltételezne? Mellesleg debreceni egyetemistaként, az utcáról mentem föl a Somogyi Béla utcai szerkesztőségbe, és speciel párttag se voltam, mégis fölvettek rádiókritikusnak. Egy jegyzetért százötven forintot kaptam, és az ösztöndíj-kiegészítésből fizettem az ötszáz forintos albérletet, még maradt is száz forintom. Ami pedig a szennylapot illeti, a belügyminisztériumból szalajtott emberek íráskészségéből aligha telt volna olyan ifjúsági orgánumra, amely az idő tájt kétszázezer példányban fogyott el.

Kétségtelen hibája, hogy a legnagyobb formátumú újságnak számított, amelyet az öt négyzetméteres albérletemben nem is lehetett szétnyitni. A mérete azonban lehetőséget teremtett Mikulka Gyulának, a kitűnő tördelőszerkesztőnek arra, hogy szellős lapot csináljon, rengeteg alcímmel és sok-sok fényképpel. Mai szemmel nézve persze nem vagyok elragadtatva a korabeli sajtótól, még azoktól a lapoktól sem, amelyeknél dolgoztam. Kisebb-nagyobb mértékben magukon viselték a Kádár-rendszer jeleit, bár a Magyar Ifjúság azok közé tartozott, ahol viszonylag normálisan lehetett művelni az újságírást. Távolabbra esett a politikai hatalom fürkésző tekintetétől.

Ezzel magyarázható, hogy sok fiatal és tehetséges újságíró nőtt ki belőle. Csupán az első fecske voltam, akit 1975-ben szerződtetett az Élet és Irodalom, utánam jött sorrendben Megyesi Gusztáv, Szále László, Berkes Erzsébet és Kovács Zoltán. Igazán kár, hogy a rendszerváltás után már nem jelent meg a Magyar Ifjúság, talán érdemes lett volna privatizálni. Ez szóba szokott kerülni a hajdani munkatársak dunai hajókirándulásán. Vitatkozunk is róla, azt azonban soha senki nem mondta, hogy szennylap lett volna ifjúságunk népszerű terméke.