Tegnap a miniszterelnök csetelt a Blikk szerkesztőségében. Láttunk is fényképet róla, érdeklődve nézi a laptopot. Ironikus megjegyzését az amerikaiakról már szárnyra is kapta a hír: „Szó szerint a Jóbarátaink, ezért már nincs is szükségünk ellenségekre.” Régi bon mot-ot melegített föl, ami arra ösztökél, hogy szemügyre vegyem a rendszerváltás utáni kormányfők digitális gyakorlatát.

Antall József országlása idején legföljebb mutatóban akadtak számítógépek az államigazgatásban, és ugyanez vonatkozik utódjára, a hasonló korú, ma már nyolcvanon felüli Boross Péterre is. Horn Gyula miniszterelnöki hivatalában láttam már számítógépeket a sajtó-részlegen, letakarva szürke viaszkos vászon köpennyel. Az egyiken végighúztam az ujjam, por lepte. A szocialista politikust elvitték Kőbányára, a nemzetközi vásáron számítógép elé ültették, és egeret nyomta a kezébe. S miközben villogtak a vakuk, berregtek a tévékamerák, érdeklődve nézegette a furcsa jószágot.

Aztán jött Orbán Viktor harmincöt éves offline-ként, a miniszterelnöki íróasztalra készített sajtó-kivágatokkal. Utódjának, Medgyessy Péternek volt annyi esze, hogy legalább nem berzenkedett nyilvánosan a számítógép ellen. Az első kormányfő, aki élt a számítástechnikában rejlő lehetőségekkel, Gyurcsány Ferenc volt. A bukása után rá is fanyalodott, mert megszólalási lehetőségei beszűkültek. Kár, hogy még ma sem érti, miért kéne a közösségi oldalon üres sort hagyni két bekezdés között. Bajnai Gordon az elődeinél magától értetődőbben használta a számítógépet, ezért nem szidta, de nem is hivalkodott vele.

S íme, megint a bársonyszékbe visszatért Orbán Viktornál tartunk. Tőle tudjuk, hogy nem barátkozott össze a XXI. század két vívmányával, a számítógéppel és az okostelefonnal. Tegnap mégsem először ült be a csetszobába. Előfordult már vele, leginkább akkor, amikor zuhant a népszerűsége. Most is bajban lehet, ha kimozdult a baráti médiumok sáncai mögül, és semleges terepre merészkedett. A Blikk olvasói föl is tettek neki kínos, szemtelen kérdéseket, ő pedig bevált mondat-panelekkel tompította a szavaik élét. Azzal például, amivel korábban is többször jelezte, miért érzi magát veteránnak a magyar politikában: „Minden voltam már, csak akasztott ember nem.”

Az utóbbit nem is kívánom neki, abban viszont vitatkoznék vele, hogy minden lett volna. Online szemléletű még nem volt, és ahogy elnézem a laptop előtt, már nem is lesz.