Húszévesen érkeztem a Zalai Hírlap szerkesztőségébe. S mert először jártam Egerszegen, a nyári gyakorlaton azt a feladatot kaptam, hogy járjam az utcákat, és amit észrevettem, arról hírfejet (a hírhasáb tetejére kurzívval szedett glosszácskát) írjak a másnapi számba. Így fedeztem föl a város központjában, az Arany Bárány szálló mögött, egy sikátorban a hajdani mozi épületét. Idős járókelőktől hallottam, hogy a két világháború között Gábor Miklós papája üzemeltette.

Rohantam a szerkesztőségbe, hogy kedvenc színészemről megírjam életem fő művét, a mentorom, Hári Sándor azonban elhárította a témát, és visszaküldött a hírfejekhez. Azóta eltelt néhány évtized, és amit csak lehetett, elolvastam Gábor Miklós szépirodalmi színvonalú önéletrajzi köteteiből. Feltűnt, hogy futólag említi a zalaegerszegi mozzanatot. Most már tudom, hogy miért. Ott született ugyan, de csecsemőként elkerült a városból. A részleteket Béres Katalin írta meg a Zalai Hírlap egyik legutóbbi számában, amelyben a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából összeállítást szenteltek a város zsidó polgárainak.

Gábor Miklós apját eredetileg Goldbergernek hívták, de feleségül vett egy keresztény nőt, és kikeresztelkedett. Nem tekintette magát zsidónak, a környezete azonban erről másként gondolkodott. A város egyetlen mozija jól jövedelmezett, és az önkormányzat csaknem két és fél évtizedes harcot vívott érte, bedobta például az antiszemita kártyát is. A család átköltözött ugyan Székesfehérvárra, de a családfő megtartotta az egerszegi mozi üzemeltetési jogát. Csakhogy nem korszerűsítette, mert bármikor elvehették volna tőle, ám ez végül is 1944-ben, a német megszállás után következett be.

Ő is meg a majdan híressé váló színész fia is túlélte a holokausztot. Gábor Miklós önkritikus hangvételű emlékirataiból kisejlik, hogy immár Kossuth-díjasként nem is annyira a felemás származása foglalkoztatta, mint inkább az, hogy apja Amerikába emigrált. Márpedig a Nemzeti Színház párttitkárának az önéletrajzában fekete pöttynek számított egy vasfüggöny túlsó felén élő rokon. Ez persze már nincs benne az amúgy nagyon érdekes cikkben. De ha adhatok tippet a számomra egyelőre ismeretlen szerzőnek, érdemes volna ezt a szálat is kibontani egy színész-író helytörténeti mozzanatokban szűkölködő életművéből.