Médianapló

Médianapló - Zsékönyv

2014. november 23. 11:07 - Zöldi László

Születésnapom van. Ebben a szakmai, ráadásul nyilvános rovatban írhatok-e magamról? Ebből az alkalomból vajon privatizálhatok-e?

A privatizálás eredetileg nem a közvagyon magánosítását jelentette, a rendszerváltás előtt Lakatos Ernő szavajárása volt. A volt agitprop osztályvezetőt néhány napja láttam az egyik tévé képernyőjén, a nyolcvannegyedik évét tapossa, és jól bírja magát. A múlt század nyolcvanas éveiben ő emlegette a hetilapok főszerkesztői értekezletein, hogy Bertha Bulcsu már megint „privatizált”. Ilyenkor mindenki rám nézett a Pártközpont hetedik emeletén leszúrásoknak helyet adó tanácsteremben, mert én képviseltem az ÉS szerkesztőségét. Kinek kárörömöt, kinek együttérzést láttam a tekintetében. Amikor aztán Bulcsúnak elmeséltem a történteket, ezt mondta némi káromkodás kíséretében: „Apám, ezek a hülyék azt sem tudják, hogy kell egy kis személyességet csempészni a cikkbe, máskülönben nem olvastatja magát.”

A nyolcvanas évek legjobb publicistája már nem él, él viszont a kilencvenes éveké. Bodor Pál, öreg barátom túl van a nyolcvanon, és éppen tegnap beszélgettünk telefonon egyik szakmai gondomról. Sokáig volt napi rovata a Magyar Nemzetben, és mert nekem is van ilyesmi tizenharmadik éve különböző helyeken, most például az interneten, azt kérdeztem tőle, vajon privatizálhatok-e. Ha azt akarom - fejtegette Pali -, hogy visszajárjanak hozzám az olvasók, akkor mindegyik jegyzetbe csempésszek öt-hatsornyi személyes mozzanatot, amely átélhetővé teszi a cikket. Ő is ezt csinálta, és lám, bejött neki.

Az a benyomásom, hogy e szakmai széljegyzetek közül a legolvasmányosabbak tárcának vélhetők. Márpedig a tárca az egyedüli sajtó-műfaj, amelyben az újságíró anélkül engedheti meg magának az egyes szám első személyben fogalmazást, hogy röstelkednie kéne. Igyekezetemet két olvasó észre is vette. Azt javasolták, válogassam ki a mintegy ötezer Médianapló-jegyzetből azokat, amelyekben felbukkant valamilyen személyes mozzanat, ők ugyanis érdeklődnek a családom iránt. Nem egészen véletlen, hogy mindkettőjük keresztneve Zs-vel kezdődik, az egyiké Zsófi, a másiké Zsuzsi - ők a lányaim. A két példányban megjelenő Zsékönyv talán elkészül karácsonyra, és a fájuk alá tehetem. S bár ez lesz immár a tizenhatodik kötetem, ennél fontosabb megrendelést még sosem kaptam.

1 komment
süti beállítások módosítása