Médianapló

Médianapló - Gyorsreagálású tüntetők

2014. november 04. 12:20 - Zöldi László

A hazai nyilvánosságban negyvennyolc órán belül másodszor bukkant föl egy történelmi párhuzam. A volt SZDSZ-politikus Pető Iván után a konzervatívnak elkönyvelt közgazdász, Mellár Tamás is azt fejtegette, hogy miben hasonlít egymásra a hajdani taxisblokád és a minap lezajlott netadó-ellenes tüntetéssorozat.

Egyetértettek abban, hogy mindkét megmozdulást az ellenzéki ármánykodásnak tulajdonították a hatalomban tartózkodó politikusok. Akkoriban az SZDSZ-nek, most pedig az MSZP-nek és persze a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíciónak, elvétve azonban még az Együtt-PM-nek is. E kommunikációs fogást a másik közös mozzanattal cáfolta Pető és Mellár. Érvelésükön érdemes eltűnődni, ehhez dióhéjban felvázolom az 1990 őszén történteket. Antall József alig néhány hónapos kormánya előzetes egyeztetések nélkül fölemelte a benzin árát, ezért október 26-án a legérzékenyebben érintett taxisok eltorlaszolták a közlekedési csomópontokat, és megbénult az ország. A frissiben operált miniszterelnök az úgynevezett pizsamás interjúban unta meg a beosztottak teszetoszaságát, és visszavonta a közutálatnak örvendő bejelentést.

Kínálkozik itt egy harmadik közös mozzanat is: a netadó elleni tömegdemonstrációk idején nem volt itthon a miniszterelnök, és a beosztottjai fejetlenül, össze-vissza értelmezték a fejleményeket. Ezt azért nem bontanám ki, mert félre vinné az okfejtést. A lényeg az, hogy 1990 és 2014 őszén is olyan társadalmi réteg szállt szembe a kormánnyal, amely képes volt gyorsan megszervezni önmagát. A taxisok URH-adóvevő készülékek révén érintkeztek egymással, csaknem negyed századdal később pedig, merőben másféle technikai lehetőségekkel kecsegtető korszakban ugyanerre képesek az internetezők, de még gyorsabban, ráadásul többen is vannak.

E két, érdekeit hatékonyan védő réteggel szemben csupán az állami erőszakszervezetek léphettek volna fel ugyanilyen gyorsan, esetleg még szervezettebben és erélyesebben is. Igen ám, de csak olyan áron söpörhették volna el a tüntetőket, ha a döntéshozó politikusok vállalják a polgárháború kockázatát. Ez egyik esetben sem történt meg - szerencsénkre. Ha bekövetkezett volna a föltehetően véres összecsapás, akkor a hatvan és hetven közötti nemzedék két visszaemlékező tagja most aligha fejthetné ki nyilvánosan a kézenfekvő történelmi párhuzamot.

11 komment
süti beállítások módosítása