Médianapló

Médianapló - A digitális hógolyóból lesz-e rendszeres lavina?

2014. október 31. 10:30 - Zöldi László

Talán túldicsértem a Népszabadságot. Igaz, hogy a mai számban is odafigyelt a vidéki Magyarország rezdüléseire, de baj van a számokkal. Arról számolt be, hogy tegnap este három városban tiltakoztak az internetadó bevezetése ellen, Szombathelyen, Egerben és Békéscsabán, a csabai résztvevők számát azonban 1300-ra becsülte. Csakhogy a Nyugat.hu című portál szerint Szombathelyen gyűltek össze 1300-an. A Beol nevű Békés megyei hírportál csupán 150 tüntetőről tudósított.

Ez is fejlődés ahhoz képest, hogy az előző csabai tüntetésen mindössze harmincan jelentek meg. Ennél több sort nem is érdemel a pontosítás, van viszont a fővároson túli tiltakozásoknak néhány tanulságuk. Az első az, hogy mindegyik összejövetelt a Facebook közreműködésével készítették elő a civil szervezők. Nagyjából kétszer annyian csatlakoztak virtuálisan a tüntetéshez, mint ahányan végül is eljutottak a helyszínre. A második tanulság, hogy a hallgatóság elutasította a pártpolitizálást. Amikor például Szombathelyen az egyik szónok gyurcsányozni kezdett, lehurrogták a nézők, mondván, hogy a hajdani miniszterelnöknek kevés köze van a netadó bevezetéséhez.

Ez speciel nem felel meg a valóságnak. 2008-ban ugyanis óhatatlanul nevét adta a mostaninál jóval enyhébb adóztatásnak, ám az ellenzéki Fidesz a netes társadalom élére állt, és csírájában fojtotta el a félszeg kezdeményezést. Az is feltűnt, hogy a szónokok között mindig akadt a városban és környékén közismert blogger, aki a polgármestertől független portálon rendszeresen jelen van a véleményével. Ő a helyi közvélemény egyik hangadója, hallgatnak rá az emberek. A negyedik tanulság az, hogy szinte az összes vidéki helyszínen szóba került az ahhoz képest-jelenség; a tüntetők számát a város méretéhez hasonlították. Ha Budapest lélekszámát összevetjük például Békéscsabáéval, akkor a békési megyeszékhelyen nem is olyan nagyon kevés a tegnap esti 150 résztvevő.

Ma reggel egyébként Orbán Viktor bejelentette a Magyar Rádióban, hogy „Ez az adó ebben a formában nem vezethető be.” A veszély tehát egyelőre elhárult. Kérdés, hogy mi lesz a Szegeden ma estére, Komlón pedig vasárnapra bejelentett tiltakozó akcióval. Szétszélednek-e a netadóból kormány-, sőt rendszerellenes következtetésekre jutó tüntetők? Vagy immár országos hálózattá bővülve vajon belekezdenek-é a politikai mozgalom építésébe?    

 

2 komment
süti beállítások módosítása