Az Index tegnap összesöpörte az információmorzsákat a szocialista pártparlament, a választmány asztaláról. Senki sem cáfolta, hogy Botka László elnök szombaton leteremtette a budapesti szervezet vezetőjét, Kunhalmi Ágnest, mondván, hogy „Legyen már világos, Ági, nem győztünk!”

Egy párt próbálja megemészteni az idén elszenvedett három választási kudarcot, politikusai előbb-utóbb közös nevezőre jutnak. Kunhalmi Ágnes a 168 Óra tanúsága szerint ebben találta meg a kitörési pontokat: „Erős, nyílt, tabumentes vitákban szülessenek közpolitikai javaslatok a nyitott oktatási és az átalakítandó egészségügyi rendszerre, a demokrácia és a nyilvánosság újragondolására, a hazai gazdaság fenntartható növekedésére és egy sor más ügyre.” A felszólító módból a Kádár-korszakbeli funkcionáriusok kategorikus imperatívuszát olvasom ki. Érzékelhető azonban a különbség is.

Amidőn Kunhalmi a múlt század nyolcvanas éveiben éppen csak gőgicsélt, a nyilatkozók szájával az állampárt szólalt meg, és ha eltértek is a nyilvánosságra hozott elképzeléseik, vitájuk az egész ország sorsát befolyásolta. Most viszont a sok közül egy kis párt éledezik, és belső vitájából az rajzolódik ki, hogy vannak, akik a vereséget győzelemként élik meg. Azt vizionálják, hogy az MSZP a Fidesz váltópártja lesz, mielőtt azonban átvenné a hatalmat, hamarosan kiforrandó programja meghatározza majd az egész ország hangulatát. Szeged újraválasztott polgármestere, a választmány elnöke „vöröslő fejjel” szólt közbe, ami arról árulkodik, hogy vannak szerényebb elképzelések is az MSZP-ben.

Bár a számomra leginkább átlátható nyilvánosság ügyeiben nem tapasztalok lényeges különbséget Botka László és Kunhalmi Ágnes között. Egyelőre nem is nyilvánvaló, hogyan vélekednek a nyilvánosságról, miként gondolnák újra. Az viszont érzékelhető, hogy a szegedi sajtóban kitűnő publicisták fejthetik ki az álláspontjukat, ami szokatlan jelenség manapság. De hogy ebben milyen szerepe van a megerősödött polgármesternek, azt nem tudom. S mert nincs átfogó képem az MSZP nyilvánosság-felfogásáról, ha kutatóintézet volnék, összeállítanék egy csoportot. Tagjai szétrajzanának 31 településre, és megnéznék, vajon a lesoványodott párt polgármesterei milyen nyilvánosságot tűrnek meg. Az esettanulmányokból kiderülne, hogy ahány ház, annyi szokás, vagy átgondolt nyilvánosság-szemlélet jegyében dolgoznak-e a helyi hatalom szocialista gyakorlói.