A tegnapi Magyar Nemzet talán legérdekesebb írása a hétvégi mellékletben jelent meg. György Zsombor járt a helyhatósági választás két helyszínén; az egyikben tizenhárman indultak a polgármesteri székért, a másikban senki sem. A riporter elkapta azt a közhangulatot, amelyről megfeledkeztek ama elemzők, akik csak a főváros és a megyei jogú városok nézőpontjából értékelték az önkormányzati választást.

A tizenhármak közüli nyertes azt fejtegeti, hogy nem ígér olyasmit, amiről tudja, hogy nem teljesíthető. „Azt annál inkább ígéri, hogy minél több tápiósági véleményét szeretné meghallgatni a döntések előtt, újraindítja az újságot, mindenki minden közügyről tudni fog.” Engem persze az érdekelne öt év múlva, a választási ciklus végén, hogy milyen újságot sikerült alapítania. Azt tapasztalom ugyanis, hogy még a legrokonszenvesebb programmal induló elöljáró is előbb-utóbb igyekszik rátenyerelni a helyi nyilvánosság fórumaira. Ezzel magyarázható, hogy 2002 végén az országgyűlés megszigorította az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi passzusát, amelynek sorsáról már többször írtam a Médianaplóban.

A lényege nemcsak az, hogy a polgármester felfüggeszthető, és időközi választás írható ki, ha szerkeszti vagy/és kiadja az önkormányzati lapot (rádiót, tévét, portált). Enyhébb formában, de szintén szankcionálhatók az önkormányzati testület tagjai, nem lehetnek például főszerkesztők, főszerkesztő-helyettesek vagy rovatvezetők. Üdvözlendő, hogy a helyi nyilvánosság leigázására hajlamos polgármestereket próbálja kordában tartani a jogszabály, mégis van egy mozzanata, mely tűnődésre késztet. A kistelepüléseken egy-kéttucatnyi ember alkotja a falu aktív magját. Tanár, körorvos, állatorvos, gyógyszerész, agronómus, iparos vállalkozó, tehetősebb földműves. Mielőtt valamelyikük indulna a helyhatósági választáson, szívesen vállalnak szerepet a helyi nyilvánosságban. De ha megválasztják őket polgármesternek vagy képviselőnek, vissza kell vonulniuk az önkormányzati szerkesztőségben betöltött funkciójukból.

Ami elvileg rendben is volna, gyakorlatilag azonban gyakran megtörténik, hogy a falu életét befolyásoló körben már nincs senki, aki szerkesztőként vagy rovatvezetőként helyettesíthetné őket. Nem telik rá a helység személyi összetételéből. A helyzet iróniája, hogy a nyilvánosság demokratizálására szánt törvénymódosításnak a demokratikus nyilvánosság látja kárát. Legalábbis a kistelepüléseken.