Meghalt Bokor Péter. Nemrégiben, szeptember közepén töltötte be a kilencvenediket. Havonta egyszer beszélgettünk, igaz, az utóbbi években már csak telefonon. Ha kimozdult is budai (Vár alatti) lakásából, legföljebb pilisi nyaralójáig jutott el, ahol már nem látogattam meg. Fizikailag nyomta vállát a kor, szellemileg azonban friss és fiatalos maradt. A lexikon szerint filmrendező, író, történész és dramaturg volt, mindebből az íróságához van némi közöm.

Vagy negyven éve, az egyetemi professzorom, Ránki György mutatta be, aki a Századunk című tévésorozat történész-szakértőjeként dolgozott vele. Filmkritikusként el-eljártam a forgatásokra, ahol színészek korhű jelmezekben és díszletekben jelenítették meg a Horthy-korszakot. Elég gyakran írtam is az akkoriban nagy visszhangot kiváltott epizódokról. Aztán munkahelyemen, az Élet és Irodalom szerkesztőségében fölkeresett, és arról számolt be, hogy gondok vannak a sorozatra szánt pénzzel, ezért átmenetileg le kell állnia a filmezéssel. Épp most adódik viszont alkalom, hogy interjút készítsen a náci titkosszolgálat Ausztriában élő vezetőjével. Boldogan vállaltam a közlést, amiből egész sorozat kerekedett.

A Wehrmacht-, SS- és SD-tábornokokkal folytatott beszélgetésekből három kötetet jelentetett meg, a legtöbb interjút volt szerencsém szerkeszteni. Ha valamire büszke vagyok a múlt század nyolcvanas éveiből, akkor arra, hogy sikerült munkatársul szerződtetni itthon Bokor Pétert, külföldön pedig a Svájcban élő Gosztonyi Pétert, akik a második világháborús szereplők megszólaltatására vállalkoztak. Most már egyikük sem él, dedikált könyveik azonban emlékeztetnek ama korszakra, amidőn interjúik élmény számba mentek a magyarországi sajtóban. Német, magyar és szovjet tábornokok mesélték el a velük történteket, és bár olykor szépítgették a szerepüket, a kötetek olvasása közben összehasonlíthattuk a részleteket, és kikövetkeztethettük az igazságot.

Öreg barátom, a tegnapelőtt elhunyt történelmi dokumentumfilmes már nem tudhatta meg, pedig bizonyára örült volna neki, hogy 4000 kilométernyi távolságból hazalátogatott a lányom, és a vele érkezett barátja olvasnivalót kért a második világháborúról. Ügyelnie kellett a légi poggyász súlyára, ezért némi böngészés után Ránki György és Gosztonyi Péter vaskos monográfiái mellett a Végjáték a Duna mentén és a Zsákutca című, karcsúbb Bokor-köteteknél állapodott meg. Jó választás.