Médianapló

Médianapló - A másik Gyurcsány

2014. szeptember 10. 10:25 - Zöldi László

Mostanában többször is foglalkoztam Gyurcsány Ferenccel. Isten bizony abbahagynám, de nem engedi. Visszatért a nyaralásból, és azóta harapdálja a nyilvánosság ingerküszöbét. Tegnap interjúja jelent meg a Cink.hu-n, vállalkozása két okból is dicséretes.

Azzal ritkítja párját a politikai mezőnyben, hogy van szeme az újdonságra. A Cink a digitális sajtó egyik nemrégiben alapított szerkesztősége, és gyanítom, a legtöbb politikus nem is tudja, hogy létezik. De ha mondjuk Orbán Viktort valaki felvilágosítaná a környezetéből, a sajtóhivatalnokok falanxa mögött élő miniszterelnök aligha ereszkedne le hozzá. Gyurcsányról viszont feltételezhető, hogy olvassa a digitális sajtót, és hajlamos arra, hogy egyre mértékadóbb felületén fejtse ki az álláspontját. A másik ok, amiért érdemes dicsérni, hogy ezúttal is hozza a formáját. Nyolc-tíz gépelt oldalnyi interjújában minden oldalra jut egy-egy mondat, amely méltó a továbbgondolásra.

De olyan értelemben is hozza a formáját, hogy miközben megnyilatkozásaiból kisejlik a tehetsége, érzékelhető a rosszul iskolázottsága is. Például a tegnapi beszélgetésben hibádzik ez a gondolat: „A politikának rengeteg szakmai alternatíva közül kell választania a mindennapokban.” Gond van az egyetlen idegen szóval. Az alternatíva alapszava a latin alter, ami azt jelenti, hogy másik. Jelzőként (alternatív) azt, hogy kettős, kétféle, vagylagos. Fogalomként (alternatíva) pedig az idegen szavak szótára szerint ezt jelenti: „olyan eset, amelyben két lehetőség között lehet választani”, esetleg azt, hogy „az egyik lehetőség a kettő közül”. Rengeteg, sok, több alternatíva tehát nincs.

Nem szólnék egy szót sem, ha Gyurcsány ezt mondta volna: ’A politikának rengeteg szakmai lehetőség közül kell választania a mindennapokban.’ Pontos, ráadásul magyaros is lett volna. De hogy a volt miniszterelnök nincs tisztában az alternatíva jelentésével, ama beszédéből is kiderül, amelyet szeptember 6-án mondott Budapesten, az Ellenállás Napján. Egyik gondolata így hangzott: „Nincs alternatívája a demokratikus összefogásnak.” Már hogyne volna. Az, hogy a baloldali pártok nem fognak össze. A lehetséges kettő közül ez a másik. Mellesleg Gyurcsány Ferenc érezheti a műveltségbeli fogyatékosságait, mert a Cink-interjúban ezt is fejtegette: „Én egy nem hibátlan, de karakteres politikus vagyok.” Stimmel.

12 komment
süti beállítások módosítása