Sürget múzsám, a határidő. Ezért a tegnapi bejegyzést követő Index-vitához csak annyit fűznék, hogy néhány hozzászólónak mindössze viccelődésre telt. Gyurcsány nevével szórakoztak, legtöbbjük nem is a saját kútfejéből merített. Akadt azonban egy, akinek a véleménye elgondolkoztatott. Gyurcsány Ferenc érdemeként könyvelte el, hogy tudhatjuk róla, mit gondol, mert a saját szövegeit nyomja. Ellentétben Orbán Viktorral, akit a kommentelő „tehetséges színész”-nek tart, háta mögött a súgókkal, akik „diktálják” neki a szöveget.

Tegnap ugyan nem hasonlítottam össze a két politikust, de lehetséges persze. Bár sem a hozzászóló, sem e sorok írója nem tartozik a bennfentesek közé, tudomásom szerint a miniszterelnök alapanyagot kap a beszédíróktól, a felolvasandó szöveget ő önti végső formába. Ha viszont szabadon beszél, néha a jegyzetekbe pillantva, mint legutóbb Tusnádfürdőn, ugyanazzal a gonddal küszködik, mint legkarakteresebb politikai ellenfele, Gyurcsány Ferenc: a rögtönzésekben óhatatlanul több a hibaszázalék. Ezért nem mindegy, kedves hozzászólók, hogy milyen egy nyilvánosság előtt gyakran szereplő történelmi felkészültsége és szófűzése. Minél kevésbé művelt, annál több hibát vét rögtönzés közben.

Érdekes egyébként, hogy a bejegyzésem vége meg sem érintette a hozzászólókat. Holott azt is pedzegettem, hogy ami a politikusok világában kimagaslónak számít, az a szellemi életben magától értetődik, ha úgy tetszik: közepes teljesítmény. Tegnap inkább csak kérdeztem, ma már állítanék, kínálkozik ugyanis egy párhuzam. Friderikusz Sándor ATV-beli műsorában tegnapelőtt este Gyurcsány Ferenccel beszélgetett, huszonnégy órával később Kertész Imrével. Mindkét interjúalanytól öt-öt figyelemre méltó mondatot rögzítettem, csakhogy Gyurcsány egy órát kapott, Kertész csupán felet. Érdemes összevetni szállóige-gyanús gondolataikat.

Az ötven körüli, jó svádájú, szellemi ereje teljében lévő politikus ezt árulta el magáról: „Azt mondom, amiben éppen hiszek.” Az említett kommentelő véleményét igazolja, bár nem föltétlenül azt sejteti, hogy szilárd eszmei alapról fejti ki a nézeteit. A 85 éves, kásás hangú, töredezetten fogalmazó, Parkinson-kórral kínlódó, halálra készülődő Nobel-díjas író pedig ezt mondta: „Ha lenne isten, akkor istenhívő lennék.” És még ezt: „Addig lesz egy könyvnek élete, amíg nem értik.” Vajon csak én érzem a minőségi különbséget?