„Az ellenzék önmegsemmisítő üzemmódba kapcsolt” - mondta tegnap este Krekó Péter a Hír TV stúdiójában. A társadalomkutató értelmesebb, szerényebb és elfogulatlanabb az átlag politológusoknál, szavait érdemes komolyan venni. A három baloldali párt immár harmadszor játssza el az Összefogás című szappanoperát, és miközben váltogatták az eszközöket, mégis ugyanarra az eredményre jutottak.

Egyre inkább az a benyomásom, hogy ezúttal is elkéstek. A megyei lapok tanúsága szerint az önkormányzati választásra készülő Fidesz jelöltjei majdnem mindenütt lefényképezkedtek a helyi nyilvánosság számára. A széttagozódott baloldaléi viszont csak néhány újságban tűntek föl, mert még folynak az egyezkedések, holott már aláírásokat kéne gyűjteni, plakátokat ragasztani, programmal előállni - kampányolni végre. Nem biztos persze, hogy a budapesti helyzet tragikusabb, csak éppen az országos médiumokhoz légvonalban közelebb vannak a fővárosi kerületekben végbement és mindmáig lezáratlan viták (böllenkedések, cívódások, marakodások, ortályoskodások, perlekedések, torzsalkodások, viszálykodások).

Igazi dráma bontakozik ki. Mindhárom szereplőnek vannak részigazságai, amelyek brutális erővel ütköznek előttünk, a közéleti színházból kijőve mégis nehéz eldönteni, vajon kinek volt igaza. A nyilvánosság nézőpontjából azonban van válaszom a történtekre. Az ellenzékbe szorult pártok politikusai foggal-körömmel harcolnak a médiafelületért, és úgy vannak vele, hogy ha a nyilvánosság képviselői, azok a fránya újságírók az ő vitáikat tartják érdekesnek, akkor számukra a belső feszültség lesz a kitörési pont. Igen ám, csakhogy az MSZP, a DK és az Együtt-PM közül leginkább a szocialisták tettek szert gyakorlatra a kiszivárogtatásból, és abból, hogy miként lehet az utolsó szót kimondani még a kézfogással megpecsételt szerződés után is. Az ellenzéki oldalon aligha múlható felül kamarillapolitikában az efféle rutinja miatt is leértékelődött párt.

Aki kívülről nézi a baloldali ellenzék összefogásnak nevezett ketrecharcát, azért foghatja fel önmegsemmisítő üzemmódnak a fejleményeket, mert a három párt masinisztái ugyanazon a szerelvényen szorgoskodnak. A kazán előtt, egymás kezéből ragadják ki a szívlapátot, és több gőzt adnak a sípolásra, mint a vonat előrehaladására. Ezért késnek el a legfontosabb állomásról, ahol várja őket a jól megszervezett fogadóbizottság. Az eredmény idén harmadszor sem lehet kétséges.