Milyen jó volna azzal dicsekedni, hogy szelet vetettem, és lám, vihart arattam. Csakhogy nem jött be. Többször is foglalkoztam ugyan a tényfeltáró újságírás hazai helyzetével, a bejegyzések azonban nem hozták lázba a szakmát, és e rovat mintegy ezerfőnyi törzsközönsége sem árasztott el kommentekkel. Néhányan vitatkoztak velem, de csupán egy hozzászólás érkezett, amelyen érdemes eltűnődni.

Hajdani szerzőtársamtól, akivel néhány évvel ezelőtt tankönyvet írtunk a magyar médiáról. Ő „hivatalból” fejtette ki az álláspontját, ősztől ugyanis a valóságfeltárásról ad elő az egyik egyetemen. Nem hatalmazott fel, hogy közöljem az okfejtését, annyit azonban elmondhatok, hogy hiányérzetének is hangot adott. Elfogadta ama tételemet, hogy bár Magyarországon kétségkívül létezik oknyomozó újságírás, mégis leginkább politikailag elkötelezett riporterek művelik. Tehetségesen leplezik le a másik oldal disznóságait, hajlamosak viszont eltekinteni a saját oldaluk korrupciós és egyéb ügyeitől. Mindazonáltal felsorolta, hogy vannak azért pártoktól független műhelyek is, amelyekre „elfelejtettem” kitérni. Például az Átlátszó.hu-t nevezte meg, és a mintegy órányi telefonbeszélgetésben szóba került az ÉS, a Magyar Narancs, a Figyelő, és a most éppen válsággal küszködő HVG is.

Igaza van. Hozzájuk sorolnám még a Cink.hu-t, a VS.hu-t, az Oxox.hu-t, a főszerkesztő-váltás előtti Origo.hu-t, a debreceni Vagy.hu-t, a szombathelyi Nyugat.hu-t, a nyomtatott sajtóból pedig a valóságfeltáró publicisztikában erős Délmagyarországot és a környezettudatos Kisalföldet is. Ezeket vélem olyan szellemi műhelyeknek, amelyek értéket is „termelnek”, és csordogáló jövedelmüket norvég, amerikai és német alapok egészítik ki, hogy életben maradhassanak. A magyar kormány épp azzal van elfoglalva, hogy eldugaszolja a forrásokat, ez azonban annyira divatos téma, hogy nem is vesztegetném rá a betűket. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy ezek a szerkesztőségek miért lógnak ki a sorból.

Azért, mert nem korlátozzák magukat a szemközti oldal elemzésére. Ha a riporterek valóságfeltárás közben például olyan szálra bukkannak, amely visszanyúlik a 2002-2010 közti kormányzati korrupciókba, akkor bizony a szerkesztők nem állítják meg őket. Az a benyomásom, hogy ebben különböznek a pártos (kormánypártinak vagy ellenzékinek nevezett) médiumoktól, amelyek szelektív módon, zárt körben művelik a tényfeltáró újságírást.