Médianapló

Médianapló - Laurie zenélt

2014. július 20. 06:59 - Zöldi László

Tegnap este, a budai Gesztenyéskertben sokan kóricáltak. Többnyire magyar szavakat hallottam, de a környező országokból is átjöttek Dr. House rajongói. Nem tartozom közéjük. A tévésorozatból egy másodpercnyit se láttam, utálom az egészségügyi szappanoperákat. Annyit tudok persze, hogy Hugh Laurie-t világszerte ismerik a képernyőről. Az interneten viszont fölfedeztem egy zseniális fickót, akit ugyancsak Laurie-nak hívnak. Énekes-zongorista, de állítólag színész is.

Az a benyomásom, hogy a budapesti Kongresszusi Központban kétféle néző üldögélt. A többség ovációval fogadta a több mint kétórás produkciót. Ahhoz képest ugyanis, hogy a Dr. House-t megszemélyesítő Laurie sorozatszínész, meglepően jól énekelt és zenélt. A kisebbség pedig azért ugrott talpra, és a szűk térben is táncmozdulatokra ragadtatta magát, mert ahhoz képest, hogy Laurie énekhangja kitűnő, és bravúrosan zongorázik, jó sorozatszínész is. De mindegy, hogy miért voltunk ott a korántsem tökéletes akusztikájú teremben, ahol inkább pártkongresszusokat és nemzetközi konferenciákat szoktak tartani. A lényeg, hogy jól éreztük magunkat. Az utolsó húsz percben már vissza sem ültünk; néhány ezren Közép-Európából állva tapsoltuk végig a ráadást.

Ha zenekritikus volnék, most arról értekeznék, hogy milyen vegyes műfajú összeállítást hallottunk. Blues, gospel, country, jazz, rock and roll - néha műfajváltás bontakozott ki egy számon belül is. Azt szintén megírnám, hogy fantasztikus stúdiózenészek kísérték a képernyős színészt. Rögtön hozzáfűzném azonban, hogy a főszereplő alázatából kíséretre is telt. Egy-egy szám erejéig a színpad előterébe hívta a két vokalistát és a The Copper Bottom Band többi tagját. A zongorísta Laurie pedig úgy tagozódott a hivatásos zenészek közé, hogy ki sem lógott közülük. Talán rosszallnám, hogy az egészet színpadi produkcióként fogta föl, és nem zeneszámokat adott elő, hanem történetfűzért jelenített meg, amelyben énekeltek és zenéltek is.

Aztán kihúznám ezt az okoskodást, mert a ráadásban felhagyott a rendezéssel meg a történetmeséléssel. Olyan bulit hozott tető alá, hogy a fölöttünk lévő emelet majd’ ránk szakadt a lábdobogástól. Csak utólag jutott eszembe, hogy két kedvenc számomat, a Tipitinát és a Unchain My Heart-ot nem is játszotta el. A szikár zenebohóc tegnap este meghódította a budapesti és a magyar fővárosba érkezett közönséget. Köztük a fanyalgásra hajlamos engem is.      

komment
süti beállítások módosítása