Szombaton délután feltűnt, hogy egy tábla emelkedik a tévékamera magasságába. Bizonyára írtak is rá valamit, de nem látszik, hogy mit, mert néhány másodperc múlva kiesik a képből. Valami történhetett. Később kiderült, hogy egy aktivista tiltakozott volna Pásztor Albert volt miskolci rendőrkapitány polgármester-jelöltté válása ellen.

Azóta sokan szólaltak meg az ügyben, például a vállalkozó szellemű Gulyás Márton is. Miután azonban rettenetesen hadar, egy idő után lankadt a figyelmem, és belenyugodtam, hogy homályban marad a történet lényege. Talán épp ez volt a szerencsém. Jobb híján vettem észre azt a mozzanatot, amely szembe sem ötlött volna, ha a történet megértésére összpontosítok. Az említett fiatalember otthonosan mozog a média világában, és pontosan tudja, hová kell helyezkednie, hogy elcsípjen egy kis nyilvánosságot. Megtette ezt korábban is.

A Markó Iván-féle balettegyüttes egyik premierjén fölment a színpadra, és kéretlen produkciójával elvitte a show-t a kormányzat által támogatott kulturális esemény elől. A továbbiakban már nem is az előadással foglalkoztak a nyilvánosság képviselői, hanem a „provokációval”. Most, a Demokratikus Koalíció szombati nagygyűlésén ugyanez a médiaérzékeny szólóművész egy ellenzéki párt elől vitte el a show-t. A DK aktivistái nem is titkolták bosszúságukat. Apait-anyait beleadtak az eseménybe, hogy fölhívják kormányellenes tiltakozó akciójukra a figyelmet, erre jön valaki, és már csak róla beszél a nyilvánosság. E két példával érzékeltetném, hogy Gulyás Márton világnézeti elfogultság nélkül, tudatosan tervezi meg az akcióit.

Mondandómban nincs értékítélet. Mert most ugyan a Demokratikus Koalícióra járt rá a rúd, 2013. október 23-án azonban az ő aktivistái is hasonló módszerhez folyamodtak. Elvitték a show-t a szocialista pártelnök Mesterházy Attila elől, aki utolsó szónokként a pontot szerette volna föltenni a baloldali pártok közös rendezvényére. Nem sikerült neki, az összefogást skandálók belefojtották a szót. Másnap erről beszélt a fél ország. Az a benyomásom, hogy kezdjük utolérni Nyugat-Európát és Amerikát. Már nemcsak arrafelé vannak médiaérzékeny aktivisták, akik valamilyen közösségi cél érdekében vagy csupán feltűnési viszketegségből tapadnak a nyilvános eseményekre. Provokátornak csak azért nem nevezem őket, mert e médiarovat gondozójaként méltányolom a szakmai felkészültségüket.