Médianapló

Médianapló - Mitől első a világháború?

2014. június 29. 10:24 - Zöldi László

Tegnap volt száz éve, hogy Gavrilo Princip szerb diák Szarajevóban lelőtte Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét. A Duna Televízió ebből az alkalomból sugárzott egy német-osztrák filmet. A Merénylet központi figurája egy eszéki származású vizsgálóbíró lett, aki annak fejében írta alá a hamis nyomozati jelentést - amely ürügyül szolgált az első világháborúhoz -, hogy a szerb barátnőjét engedjék szabadon az osztrák hatóságok. Vajon a magyar sajtó tegnap mennyire kísérte figyelemmel a száz éve történteket?

A Magyar Nemzet érdekesen foglalkozott a szarajevói merénylettel, munkatársa egy szerb történészt szólaltatott meg. A Népszabadság és a Népszava interjúit az súlytalanította, hogy mindkét szerkesztőség ugyanahhoz a történészhez fordult, és Gerő András „elfelejtett” szólni, hogy a másik lap is vele képzeli a megemlékezést. A megyei napilapok leginkább a főtereken évtizedek óta álló emlékmű renoválásáról vagy megkoszorúzásáról tudósítottak. Az a benyomásom, hogy a hazai sajtó kipipálta, letudta az első világháborút. Nincs ebben semmi meglepő. Ahol a nyomtatott újságok a túlélésre összpontosítanak, ott hiányzik a menedzseri-szerkesztői előrelátás.

Bezzeg a Der Spiegel című német hetilap hónapok óta cikkezik az első világháborúról. Az anyagilag megalapozott szerkesztőség külön team-et állított föl a történtek tanulmányozására. Munkatársai saját gondolatokat fogalmaznak meg történészek közreműködésével persze, ráadásul a közölt fényképek és egyéb dokumentumok sem szokványosak. Látszik, hogy a sorozatban sok munka rejlik. A magyar lapokban nyoma sincs sorozatnak, inkább csak a rögtönzés, az alkalomszerűség érzékelhető. Pedig bennünket is legalább annyira érint az első világháború, mint a német anyanyelvű olvasókat.

Nemcsak Németország húzta a rövidebbet, hanem a történelmi Magyarország is. S ami az emberi sorsokat illeti, aligha véletlenül állapította meg Gerő András, hogy az első világháború nagyapáink háborúja volt. A szüleim például azért nőttek föl félárván, mert mindkét nagyapám harctéri sebesülésbe halt bele 1926-ban, illetve 1932-ben. S van még valami, ami az olykor színvonalas alkalmi cikkekből sem derülhetett ki. Ha a fejleményekről írunk, beszélünk, hajlamosak vagyunk arra, hogy lazán odavessük: az első világháború nyomán jöttek létre, alakultak ki. Holott elsőnek csak 1939-ben nevezték el az 1914 és 1918 közti világháborút. Ahhoz ugyanis, hogy az első legyen, ki kellett törnie a másodiknak.            

7 komment
süti beállítások módosítása