Utoljára tavaly, a fociedző Feri temetésén jöttünk össze. Ültünk a kiskocsma feltűnően tiszta asztalánál, és csöndesen beszélgettünk. Fejbe kólintott bennünket, hogy ötven éve még huszonketten érettségiztünk a kecskeméti Katona József Gimnázium IV. b. osztályában, de már csak tizennégyen érkeztünk a temetésre. Ketten igazoltan távol, ők külföldön élnek, a többi már nem él.

Megállapodtunk, hogy idén júniusban megünnepeljük a fél évszázados jubileumot. Tegnap telefonáltam is Mérnök Jóskának, a hajdani osztálytitkárnak, a találkozók szervezőjének, hogy mikor látjuk viszont egymást. A fia vette föl a kagylót, mert Jóskát súlyos betegséggel kezelik az egyik klinikán. Este fölhívtam mindenkit, akinek megvolt a száma, hogy beszámoljak az állapotáról és az osztálytalálkozó őszre halasztásáról. A távbeszélgetések kilencünket érintették. Öten mérnökök, közülük ketten konstruktőrök, a másik három magánvállalkozóként dolgozik. Továbbá van egy tanárunk, egy ügyvédünk, egy gyógyszerészünk és a személyemben egy újságírónk is.

Kiderült, hogy nap közben nem érhetőek el az osztálytársaim. Dolguk van, kikapcsolják a mobilt. Este Tanár Géza, Mérnök Laci és Mérnök Menyus elmesélték, hogy unokáztak. Az egyik sétáltatta őket a bajai Sugovica partján, a másik velük nyaralt Sopronban, a harmadik múzeumba vitte a gyerekeket Kecskeméten. Mérnök Jancsi üdülőt vett a Dunakanyarban, és azt újítja föl, leginkább saját kezűleg, tegnap a tetőgerenda beemelését készítette elő. Ügyvéd Karcsi egy Tolna megyei kisvárosban tett szert üdülőre, ugyancsak a Dunánál, bár kétszáz kilométerrel lejjebb, ő az elavult villamos szekrényt cserélte ki. A másik Mérnök Jancsi Kecskeméten rohangászott a környezetvédelmi vállalkozásai után, Gyógyszerész Feri pedig Zuglóban készült a szürkehályog operációra. Én meg itt, a pesti Nagykörút mellékutcájában tűnődöm a tegnapi fejleményeken.        

Felötlik egy kép. 1960 őszén, pocsék időben álldogálunk a gimnázium udvarán. Érezzük, hogy mi lettünk a resztli. Kimaradtunk az angolos, az oroszos, a matekos és az énekes osztályból is. Gyanakodva méregetjük egymást, mert akkor még nem tudjuk, hogy a sport révén törünk ki az elszigeteltségből. S ami legalább ennyire jellemző: majd’ mindegyikünk diplomát szerez. Ötévenként találkozunk, az utóbbi néhány esztendőben gyakrabban és rendszertelenebbül. A temető melletti kiskocsma feltűnően tiszta asztalánál, gyérülő létszámban tartjuk meg az osztálytalálkozót.