Meglepődtem, amidőn összeszámoltam, hogy hányszor írtam a reklámadóról. Ez a tizedik bejegyzésem róla, ami három hét alatt tűrhető teljesítmény. S mert mindegyiket közölte az Index, ráadásul sokan szóltak hozzájuk, azt kell hinnem, hogy a témakör másokat is érdekelt. Szinte minden második nap olvastam, láttam vagy hallottam valami érdekeset, ami arra ösztökélt, hogy értelmezzem a médiára kivetett sarcot. A lényeg azonban csak néhány órája derült ki számomra.

Kora hajnalban hallottam a rádióban, a hírblokk élén, hogy az idei költségvetésben 152 milliárd forintnyi lyuk keletkezett. A közszolgálati médium meg is nyugtatott persze, azonnal jelezvén, hogy nem olyan nagy a baj. De hát megtanultam a sorok között olvasni, és immár igazolva látom ama feltételezést, amire korábban egyszer-kétszer utaltam, bár nem túl nagy meggyőződéssel, nyitva hagyva a lehetőséget más, nem föltétlenül gazdasági, inkább politikai természetű megfontolásnak. Most már azonban egyértelmű, hogy a kormány kiköltekezett a választások évében, megkönnyítve az emberek életét, akik ennek fejében újabb négy évvel hosszabbították meg az országlását. Túl vagyunk a két szavazáson, és a törvényhozók épp azt nézik, hogyan foltozhatnák be a költségvetésen tátongó lyukat.  

Egyre inkább az a benyomásom, hogy a kétségbeesés szülte a reklámadót. Az első és a második Orbán-kormány idején is előkerült, mégsem lett belőle semmi, mert a végrehajtó hatalom nem akart ujjat húzni a médiával. A nyilvánosságban dolgozók ugyanis képesek az érdekeiket artikulálni, ha nem is érvényesíteni. A reklámadóról aligha véletlenül mondják a rendszer őszintébb képviselői, például Gulyás Gergely: „Rögtön látszott, hogy ezzel a javaslattal nem lehet politikai haszonra szert tenni.” (ATV, 2014. június 11.) Olyannyira nem, hogy még a kormánypárti médiumok közül is szembe fordult néhány a törvénykezőkkel. Számomra ez a legérdekesebb fejlemény.

Márpedig ha a harmadik Orbán-kormány toldozgat-foltozgat, akkor ez azt jelenti, hogy a rendszer mozgatói kevésbé számíthatnak a visszacsurgatott pénzekre. Amíg nem sújtották különadóval a saját médiumaikat (is), a hirdetési bevételekből diszkréten át lehetett szivattyúzni néhány milliárdot a párt- és egyéb alapokba. Most viszont a reklámadó hivatalos úton, az adóhivatal révén jut el az államkasszába, és ezekkel a pénzekkel el kell számolni a nyilvánosság előtt. Legalábbis egyelőre.