Figyelemre méltó jelenséget vettem észre a megyei napilapok tegnapi számaiban. Akadt olyan, nem is egy, amely az első oldalon indult egy fényképpel és némi szöveggel - az utóbbi átment a második vagy harmadik, szintén előkelő oldalra.

Polgárok vonulnak a megyeszékhely utcáin, élükön a polgármesterrel, megállnak egy-egy ház előtt, ahol valaha közismert zsidó családok laktak, gyertyák gyújtanak az 1944-ben deportáltak emlékére, és arról beszélgetnek, hogy mi mindent köszönhet nekik a város. A szép gesztust az sem homályosítja el, hogy ugyanebben a lapszámban a szerkesztőség hasonló terjedelemben foglalkozik Trianonnal. A ma esedékes évfordulóról emlékeznek polgárok egy-egy szobornál, megint csak a polgármester részvételével. Nyilván nem egy időben, máskülönben a település irányítója nem lehetne ott mindkét helyszínen. Ő a főszereplő, a konstans tényező, körülötte azonban gyökeresen más a statisztéria.

A képek és a tudósítások alapján az a benyomásom, hogy a két rendezvény résztvevői még csak véletlenül sem keverednek egymással. Mintha a szerkesztőségek sem akarnák észrevenni, hogy a két történelmi jelenség között összefüggés rejlik. A trianoni békediktátum úgy kapcsolódik a zsidókérdés végleges megoldásához, úgy torkollik az Auschwitzhoz vezető útba, hogy 1920. június 4-e után a magyar államnak már nem volt szüksége a zsidóságra. A kiegyezés után hátrányosan alakultak a demográfiai viszonyok, a Monarchia magyar részében legföljebb néhány százaléknyi volt a különbség a magukat magyarnak és nem magyarnak vallók között. A magyar állam azért fogadta szívesen a „Mózes-hitű magyarok” asszimilációját, mert velük együtt némi többségre tehetett szert az egyre inkább önállóságra, sőt elszakadásra törekvő nemzetiségekkel szemben.

Az első világháborúban győztes nagyhatalmak azonban egyharmadára csökkentették a történelmi Magyarországot területét és népességét. A megmaradt részen pedig, az úgynevezett Csonka-Magyarországon túlsúlyba került a magyar etnikum, ezért a zsidóság kiegyenlítő szerepe fölöslegessé vált. A többit már tudjuk. Hát körülbelül ezt a vázlatot kellett volna szép, kerek, továbbgondolásra ingerlő mondatokkal megfogalmazni a meg nem írt publicisztikákban, hogy az olvasók felismerjék az összefüggést a tegnapi számok két legérdekesebb témája között.