Médianapló

Médianapló - Forrásaink szerint

2014. június 02. 10:34 - Zöldi László

Volt némi lelkifurdalásom. A szombati bejegyzésben szóvá tettem, hogy Fazekas Ágnes, a Népszava parlamenti tudósítója betűnyit tévedett a Fejér Megyei Hírlap nevében, és ebből vezettem le, hogy az országos sajtóban nem ismerik a vidékit. Utólag úgy éreztem, hogy talán túldimenzionáltam az összefüggést. A kolléganő munkáját mindig becsültem, és ezúttal túlzásba vittem a rosszallást. Ám a fejlemények tükrében kiderült, hogy nincs okom a lelkifurdalásra.

A Népszava mai számában a parlamenti tudósító újságoldalnyi terjedelemben foglalkozik az MSZP-választmány szombati ülésével. Ezt írja: „Forrásaink szerint jelenleg Tóbiás Józsefet tartják lehetséges elnökjelöltnek a pártban, feltéve, hogy a választmányi elnök nem vállalja el a megbízatást.” Majd nyitva hagyja a kérdést, hogy az említett Botka László mégis elfogadja a felkínált elnökséget. A lap más helyén pedig, a publicisztikai rovatban a főszerkesztő tér vissza a témára. Németh Péter szerint „Ma még senki nem tudja, talán maga Botka sem, hogy átmeneti embernek szánja magát, hogy a szegedi elsőséget tartja-e fontosabbnak vagy a párt rendbetételét.” Csakhogy Botka László tudja azt, amit a Népszava elfelejtett megtudakolni.

A választmány elnöke még szombaton exkluzív interjút adott a Délmagyarország című szegedi napilap munkatársának, Szabó C. Szilárdnak, a beszélgetés délután 15.26-kor látott napvilágot az online kiadásban, másfél nappal a Népszava mai megjelenése előtt. Botka László közölte, hogy csak hat hétre vállalja az MSZP vezetését, mert „A pártépítés és a pártstruktúra-építés engem kevésbé vonz, szegedi polgármesterként pedig nem is tudom ellátni. De az igenis vonz, hogy meg tudjuk fogalmazni az új baloldali politikát és az új baloldali egységet.” Nem akar tehát az MSZP elnöke lenni, s ez azért korántsem mellékes információ. A másik baloldali napilap, a Népszabadság épp ezt írta meg, a forrásaira hivatkozva, leginkább a Délmagyar.hu-ra.

A jelenséget nem hegyezném ki az idősebb Népszava-újságírók kényelmességére és a fiatal Népszabadság-munkatárs, Bita Dániel alaposságára. A tájékozódás mikéntje nem föltétlenül magyarázható nemzedéki különbséggel. Inkább azzal, hogy a Népszavának nincs vidéki tudósítóhálózata, és a jelek szerint igénye sincs arra, hogy figyelemmel kísérje a megyei napilapokat. A Népszabadság viszont megtartotta a hálózatát, ráadásul magáénak tudhatja a legjobb vidéki tudósítót, a szegedi Tanács Istvánt. Az eredményt látjuk a két újság mai számában.      

1 komment
süti beállítások módosítása