Nem szoktam újraolvasni a régi cikkeimet, rengeteg van belőlük, sajnálnám rájuk az időt. Tegnap mégis szembesültem az egyikkel. Gáspár István, a Klubháló.hu főszerkesztője föltette a világhálóra a Hiánylista című jegyzetemet.

A történet dióhéjban, hogy 2005. október elsején új sorozatba kezdtünk. Sok embert kértünk föl arra, hogy kétezer karakternyi terjedelemben fejtsék ki álláspontjukat a szociáldemokráciáról. Mint a sorozat szerkesztője arra voltam kíváncsi, vajon mi, akik a Pallas Páholyba járunk, miként vélekedünk arról, amit akkoriban minden szocialista politikus megemlített, ha interjút készítettek vele. Egy mondatot mindig szenteltek annak, hogy haladnak a szociáldemokratává válás útján. A sorozatnak azt a címet adtam, hogy Egy flekk a szociáldemokráciáról, és minden nap megjelentettünk egy jegyzetet. A tegnap újraközölt írásban az első hónap tapasztalatait összegeztem.

Tetszett a sokféle nézőpont, azt viszont hiányoltam, hogy a nagyobbik kormánypárt politikusai nem szólaltak meg. Akadt ugyan két hozzászólónk, Kósáné Kovács Magda és Hegyi Gyula, de mindketten Brüsszelből fejezték ki a téma iránt érdeklődésüket. (Az előbbi gyakorlatilag levezetett, az utóbbit pedig mindig inkább újságíró kollégának tartottam, mint hivatásos politikusnak.) Az itthoni szocialisták közül meg is kérdeztem egy miniszteriális személyiséget, hogy miért nem tesz eleget a fölkérésnek. Kedvesen válaszolta, hogy kihagyná a megtisztelő lehetőséget, mert gőzerővel készül a költségvetési törvény parlamenti vitájára.

Nem minden irónia nélkül kérdeztem tőle: a költségvetés nem a tömény szociáldemokrácia? Épp az arányaiból derül ki, vajon egy baloldali párt milyen értékrendszer szellemében kormányozza az országot. Miként vélekedik például az elesettekről, a szegényekről és a kisnyugdíjasokról, a fiatal házasokról és a gyereknevelésről? Hogyan oldja föl a piacgazdaság és a szociálpolitika, a munkaadók és a munkavállalók közti ellentmondást? A vita folytatódott, de a szocialista politikusok nem vettek részt benne. Vagy azért nem, mert az obligát egy mondaton kívül nem volt mondanivalójuk a szociáldemokráciáról. Vagy pedig azért nem, mert lett volna ugyan, de képtelenek voltak harminc sorban összefoglalni.

 Amit manapság az ellenzékbe szorult MSZP válságának, némi képzelőerővel haláltusájának nevezünk, vajon nem a kormányzati helyzetben gyakorolt eszmétlenségre vezethető vissza?