A kérdés talán nem is annyira sértő. Az autista nem elmebeteg, hanem zseni is lehet, aki magába zárkózik. Jól elvan, önmagán és a családtagjain kívül mással nem is nagyon kommunikál.

Régebben, a múlt század kilencvenes éveiben még autistának véltem a szocialistákat, írtam is róluk egy kis könyvet. Megörökölték a hajdan 800 ezres MSZMP állampárti beidegződését, hogy minden körülöttük forog, mindenki hozzájuk méri magát. A ’98-as választási vereség után azonban rádöbbentek, hogy a politikai mezőnyben mások is fújják a passzátszelet, ezért érdemes meggyőzni a közvéleményt arról, hogy náluk jobb kézben volna a kormányrúd. Ekkor kezdtek kifelé beszélni, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy belső ügyeiket tárták a nyilvánosság elé. Két friss választási vereség után újabb fordulat állt be az állapotukban. Szombaton lesz a sorsdöntő választmányi ülés, és a múlt vasárnapi vereség óta eltelt napokat a szocialista politikusok arra használták ki, hogy majdan elmondandó álláspontjukat megismertessék a nyilvánossággal, ahol pedig szükséges, a politikustársak szintén nyilvános megjegyzései nyomán pontosítsák, finomítsák, esetleg gyökeresen átalakítsák a véleményüket.

A véleményformálás két módszerét ismertették meg velem. Az egyik az, amidőn maguk keresnek kapcsolatot a nyilvánossággal. Egyre gyakoribb, hogy azon melegében megírják az álláspontjukat a legolvasottabb közösségi oldalra. Vagy fölhívják a hozzájuk közel álló újságírót - idegen szóval a lejbzsurnalisztát -, és interjút adnak neki. A másik módszer, hogy nem kezdeményeznek, csupán válaszolnak a tőlük független újságírók kérdéseire. Ha úgy akarnak válaszolni, hogy érdemi álláspontjukat a választmányi ülésre tartogatják, akkor hosszasan bonyolódnak az alapszabályba, amelyet a jelenlegi elnök egy tegnap esti rádióinterjúban „az MSZP szent tehenének” nevezett. Erre válaszolnak, megint csak nyilvánosan a párton belüli ellenlábasaik, akik persze másként látják a szent tehenet.

Mindezzel kölcsönösen fullasztják unalomba az MSZP körüli, egyébként korántsem érdektelen vitát. Holott akár azt is kivárhatták volna, hogy helyettük a nyilvánosság képviselői: a náluk jobb stílusú újságírók vegyék elő az alapszabályt, és értelmezzék az elképzelhető fejleményeket. Igaz, ebben az esetben a szocialista politikusok nem kovácsolhatnának egyéni tőkét a közvélemény felhangolásából.