Élénk visszhangot keltett a Galamus megszűnése. Volt olyan szerkesztőség, amely örült a „Gyurcsányhoz közel álló” portál kivérzésének. De volt olyan is, amely minősítés helyett sajnálta a sajátos szín eltűnését. Csakhogy nem szűnt meg a Galamus, csupán megszabadult a hírektől. Ezt abból is észre lehetett volna venni, hogy a bejelentés után figyelemre méltó publicisztikák jelentek meg benne. Andor Mihályé például.

Az eredetileg oktatásszociológus pofonegyszerű módszert választott. Megnézte a világhálót, és a pesti Szabadság téren épülő „német megszállási emlékműről” 254 ezer sajtóközleményt talált. Utánanézett egyéb témáknak is, és kiderült, hogy a mélyszegénységről 87 ezer cikk látott napvilágot, a megélhetési gondokról 74.600, a gyermekéhezésről pedig nem egészen tízezer (9120). A számsor láttán azonban nem csatlakozott azokhoz, akik pótcselekvésnek vélik a Szabadság téri tüntetők kordonbontását és élőláncát. Azt írja, hogy „Ezekkel a problémákkal legalább annyit kellene foglalkozni, mint az emlékezetpolitikával.” Azt hiszem, hogy nem óvatosságból fogalmazott így, hanem felelősségérzetből.

Tudja (vagy legalábbis sejti), hogy a világhálóhoz négymilliónál több magyar állampolgár fér hozzá, és a cikkírók az ő érdeklődésüket próbálják kielégíteni. Márpedig az internetezők leginkább értelmiségiek, vagy olyan érettségizettek, akik fontosnak tartják a tájékozódást - például a szimbolikus politikában is. Nem tartozik közéjük a korosztályom, egy felmérés szerint a hatvan fölöttiek 3,9 százaléka használja a számítógépet. Minden százból négyen. S bár tudok faluról Mátészalka tőszomszédságában, ahol a fővárosinál magasabb a számítógéphez jutás aránya, a jelenség magyarázata az, hogy a polgármester olcsón méri a házhelyet, és a fiatal városi házaspárok könnyebben alapozzák meg a közös életüket.

A hazai felnőttek tehát nagyjából két, négy-négymilliós táborra oszlanak. Andor Mihály számsorából az rajzolódik ki, hogy az internetezők nem igazán érdeklődnek a számítógép nélküliek gondjai iránt. Újabb publicisztikák tárgya lehetne a Galamus véleményportálon, hogy miért nem. Egy hónap telt el az országgyűlési választás óta, és sokan firtatják, miért szenvedtek vereséget a kormányváltók. Engem például érdekelne, vajon a hagyományos médiumoktól távol tartott, de a digitális sajtóban otthonosan mozgó ellenzéki pártok miért nem vették észre a közvetítésben rejlő lehetőségeket.