A kommunikációs technológiák történetét is tanítom, ezért nem ismeretlen John G. Kemeny neve. Most mégis elgondolkoztatott egy kitűnő cikk, amely az Index.hu-n jelent meg abból az alkalomból, hogy éppen fél évszázada mutatta be Kemény János az úgynevezett BASIC-programot. Hegyeshalmi Richárd kristálytisztán vázolta a Wikipédia szerint „zsidó-magyar-amerikai matematikus” életművét, benne olyan mozzanatokkal, amelyeket eddig nem ismertem.

Ezúttal nem bíbelődnék a számítógépes nyelvezet részleteivel, a lényeg amúgy is az, hogy a múlt század hatvanas éveiben folyó kutatásokkal ellenkező irányba indult Kemény János. Kicsiny, de patinás főiskolán dolgozott, és azt szerette volna, hogy ama néhány íróasztalnyi méretű számítógépet, amit kapott a tanszéke, a diákok is használhassák. Minél több embert igyekezett tehát bekapcsolni a digitális vérkeringésbe. Jellemző gyakorlatias észjárására, hogy miként lett az e-mail egyik fölfedezője is. A felesége tőle kétórányi autóútra tanított egy másik főiskolán, és napjában többször is levelet akart váltani vele.

Ha Kemény János szóba kerül, a kommunikáció szakos diákoknak el szoktam mesélni az előzményeket és a következményeket is. Azt, hogy Neumann János (John von Neumann) találta ki a számítógépet, és az atombomba gyártásához szükséges kompjúterek még terem nagyságúak voltak. Amidőn pedig a civilek visszakapták a zseniális szerkentyűt, Kemény János kellett ahhoz, hogy először a diákok barátkozzanak meg a digitális világgal. Majd hogy bárki más is szert tehessen egy olcsó gépre, Gróf Andrásnak (Andrew Grove-nak) kellett tömegével gyártania a félvezetőket, amelyek révén immár elviselhető méretű számítógépet használhatunk.

E három tudós szócikkébe ugyanazt a hármas jelölést ugyanabban a sorrendben írták a wikisek. Ezt az információt azok figyelmébe ajánlom, akik számítógépen pötyögtetik a gyűlölködő hangvételű cikkeket és kommenteket, majd a másodperc tört része alatt továbbítják valamelyik portál szerkesztőségébe. Nem állítom, hogy ha repatriált honfitársaink itthon maradnak, akkor ugyanilyen eredményeket értek volna el. Mielőtt ugyanis megküzdöttek volna a technikai elmaradottságunkból fakadó nehézségekkel, életben kellett volna maradniuk. Azt viszont állítom, hogy hármójuk nélkül a számítástechnika nem válhatott volna életünk nélkülözhetetlen részévé.