Kepes András riporteri adottságait a tévében gyakorolta (sikerrel). Jelenleg egy kommunikációs főiskolán tanít, és regényeket ír. Népszerűségéből maradt annyi, hogy olykor pódiumon beszélgetnek vele. Így jelent meg például interjúja a Zalai Hírlap tegnapi számában. Ezt fejtegette: „Nálunk nem alakult ki egy olyan polgári réteg, amely elég erőteljes ahhoz, hogy kikövetelje magának a minőségi kultúrát és a minőségi sajtót.”

Jelen időben úgy van, ahogy mondja, a múlt időt - az ide vezető utat - másként látom. Néhány évvel ezelőtt meghívott az egyik tanítványom, ugyan nézzem már meg, vajon mivel magyarázható, hogy szülővárosában nem veszik annyi példányban az általa kiadott és szerkesztett újságot, amennyiből képes volna megélni. Éppen nyár volt, ilyenkor ráér az, aki tanít, vonatra ültem, és sok emberrel beszélgettem. Hazatérve elolvastam néhány helytörténeti tanulmányt is, és lassanként kirajzolódott előttem a magyarázat, amelyet azóta több kisvárosban is ellenőriztem.

A mintegy tízezres lélekszámú település újságolvasásra hajlamos polgárságát három részre lehetett osztani. Védett (nyugdíjjal járó) állami állásban voltak a magyar eredetűek, leginkább iparos mesterséget űztek a XVIII. században betelepült, ám elmagyarosodott svábok, szabadfoglalkozású (kockázatot vállaló) szakmákban helyezkedtek el a kiegyezés után betelepült és szintén elmagyarosodott zsidók. Az asszimiláció elsősorban úgy nyilvánult meg, hogy polgári életformájukhoz tartozott a magyar nyelvű sajtó olvasása, köztük a minőségibb lapok pártolása is.

A magyar állam közreműködésével éppen hetven esztendeje vitték el a zsidókat - családostul. A megsemmisítő táborokból alig néhányan tértek vissza. Két-három év múlva, már egy másik magyar állam közreműködésével  szállították Németországba a svábokat - szintén családostul. Ők legalább új életet kezdhettek. A helyükre és házaikba környező országokból kitelepített magyarok érkeztek, többnyire iskolázatlan emberek, akiknek az életformájához nem tartozott, és azóta sem tartozik az újságolvasás.

A két világháború között egy-egy kisvárosban több újságot tartott el a magyarul olvasó polgárság. 1945 után az államilag eltávolított (likvidált, kitelepített) polgárság maradéka igényelte volna a minőségi sajtót, de nem volt miből. A rendszerváltás óta még csak negyedszázad telt el, és megint van valamiféle polgárság. Kedve talán volna a minőségi médiához, de nincs rá pénze.