Médianapló

Médianapló - Miért nem győzött Kuncze?

2014. április 21. 08:58 - Zöldi László

A tegnapi bejegyzésre érkezett komment írója kifejtette, hogy hallott egy érdekes beszélgetést a Klubrádióban. Velem ellentétben az interjúalany Böcskei Balázs azzal magyarázta a demokratikus ellenzék választási kudarcát, hogy a megváltozott körülmények között olyan képviselőjelölteket indított, akik régebben már győztek a választókerületükben. Ez most nem jött be, és példaként Kuncze Gábort említette, akit én is szóba hoztam tegnap. Csakugyan, de más összefüggésben.

Egyébként április 18-án szintén hallottam a tartalmas beszélgetést, és el is csodálkoztam a Böcskei-féle általánosításon. Bár az igazságtartalmát nem vonom kétségbe, szerencsésebb lett volna, ha a politológus más politikussal támasztja alá a mondandóját. Kuncze Gábor többször indult a szigetszentmiklósi választókörzetben, amelyben eddig ötször lett első. Ezért sokan országos rekordernek tartják, aki az idén nem hozta a formáját. Az a benyomásom, hogy éppenséggel a formáját hozta, és ez a kudarc oka. Hajdani pártja, az SZDSZ 1994-ben összebútorozott az MSZP-vel, és azóta csaknem három ciklust kormányoztak együtt. A szocialisták képviselőjelöltje mindannyiszor vezetett az országgyűlési választás első fordulója után, a második előtt azonban az MSZP visszaléptette Kunczéval szemben.

Igen ám, de a Fidesz úgy alakította a választási rendszert, hogy idén elmaradt a második forduló. A liberális politikus körülbelül annyi szavazatot kapott, amennyivel korábban eljutott a második lépésig, ennyi azonban most nem lehetett elég a győzelemhez. E pontosítást a nyilvánosság kizárásával is megbeszélhettem volna a kommentelővel, azért választottam mégis ezt a megoldást, mert a „nagyvonalúság” korántsem elszigetelt jelenség. Kuncze Gábor jelölését az ellenzéki összefogás vezetői úgy adták el a közvéleménynek, hogy aki ötször győzött egyéniben, az hatodszor is esélyes. Két eset lehetséges. Vagy tudták, hogy a győzelmek mögött koalíciós megfontolások rejlettek, vagy nem tudták, és akkor ez megkérdőjelezi a stábjuk felkészültségét.

Mellesleg sajnálom, hogy a jó humorú politikus nem lett honatya, Dörmögős hangja és ironikus hangvétele hiányozni fog az országgyűlésből. Őt végül is nem sikerült álláshoz juttatni, csupán Fodor Gábort sikerült listán bevinni a parlamentbe. Az ellenzék munkahely-teremtési akciója tehát felemás eredménnyel járt. Már csak azt kéne kitalálni, vajon miként lehetne fizetős álláshoz juttatni a maradék félmillió munkanélkülit.         

1 komment
süti beállítások módosítása