A tegnapi bejegyzést csaknem háromezren olvasták az Indexen. Örömömre szolgál, hogy a legtöbb kommentelő kiérezte belőle az iróniát. Most azonban komolyabban, ha úgy tetszik: direktebben tűnődnék a tanulságokról, hogy azok is megértsék, akik félreértették.

Az a benyomásom, hogy érdemes feszegetni az „ötletelő” értelmiségiek és a javaslataikkal kacérkodó ellenzéki politikusok viszonyát. A választási eredmény szempontjából miért ne lehetne vita tárgya a tavaly nyáron megrendezett szárszói találkozó hangulata, vagy az, hogy idén, az év elején néhány tekintélyes értelmiségi lebeszélte (rábírta) Bajnai Gordont, ugyan lépjen már vissza a miniszterelnök-jelöltségtől. Nem vonnám kétségbe ama jogukat, hogy politizáljanak (közügyekkel foglalkozzanak), mégis elképzelhető, hogy a kelleténél talán gyakrabban sorjáztak a tanácsok, miközben a libák pusztultak. Lefordítom Török Zsolt metaforáját: satnyultak a demokratikus ellenzék esélyei. Az elemzésnél ezt az összefüggést is számba kell majd venni, az értékelés azonban nem süllyedhet kocsmai színvonalra. Márpedig a szocialista politikus tegnap idézett mondatai épp erről árulkodnak.

Van abban logika, hogy ez az érettségiig eljutott ember volt éveken át az MSZP szóvivője. Sosem voltam elragadtatva a műveltségétől, a kommunikációs felkészültségétől, mindazonáltal úgy véltem, hogy bizonyára egyike azoknak, akik nem keresik a tömegesen használt kifejezéseket, hanem anyanyelvi szinten beszélik. (Másra nem is telik a szókincsükből.) Nekik szintén joguk van értékelni az országgyűlési választás eredményét, különösen akkor, ha - mint Török Zsolt - maguk is képviselőjelöltként indultak, és a személyes vereségük frusztrálja őket. Csakhogy közveszélyesen érvelnek, ha nem is túl kódoltan utalnak a tanácsokkal kísérletező értelmiségiek és a „libások” meghitt kapcsolatára.

Török Zsolt népi antiszemitizmusát nem is annyira az minősíti, amit ő írt, mint inkább az, amit hozzá írtak. Amidőn a közösségi oldalon kifejtette álláspontját Konrád Györgyről, Braun Róbertről, a libákról és a pesti Nagykörútat övező ízlésterrorról, az egyik kommentelő, bizonyos Topp Ferenc ezt fűzte a bejegyzéséhez: „Zsolt, szívemből szóltál!” Talán a volt szóvivőbe szorult annyi politikai érzék, hogy e kurta mondat nyomán gyanakodni kezdjen magára: hátha rossz fát tett a tűzre.